A futsal élvonal nyolcadik játéknapjának találkozóját a székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezték, a Csíkszeredai Imperial Wet ugyanis a megyeszékhelyi sportlétesítmény renoválása miatt itt rendezi összecsapásait. A kupagyőztes Dunărea Călărași volt az ellenfél, azon két gárda csapott össze, akik az idény elején a Szuperkupában is megmérkőztek.
A találkozó a tabellát száz százalékos mutatóval vezető aranyérmes irányításával indult, a Cosmin Gherman által felkészített gárda gyorsan meg is szerezte az előnyt. A 3. percben egy előrevágott labdára Küsmödi csapott le szemfülesen, a kapussal került szembe, elpöccintette mellette (1–0).
A csíkszeredaiak passzolgattak többet mezőnyben, szövögették a támadásokat, az ellenlábas elvétve, csak pár alkalommal jött át a félpályán. A 12. percben növelte előnyét az Imperial Wet: Savio ugratta Küsmödit, a fiatal játékos, ezúttal sem hibázta el, ellőtte a hálóőr lába mellett (2–0).
A játék képe nem változott, a kisebb megingásokra viszont rendre lecsapott a vendégcsapat. Még a pihenő előtt sikerült faragniuk a hátrányból, egy mélységi beadásra Covaci a kapu előterében a felszabadítás helyett a saját kapujába küldte a játékszert (2–1).
Annak ellenére, hogy két jó képességű együttesről beszélhetünk, akik nagy valószínűséggel a végelszámolásnál, a rájátszás felsőházában is ott lesznek, a pályán mutatott produkciójuk, a színvonal ezt nem tükrözte, sok volt a technikai hiba, kevés a valódi nyílt játék.
A csíkszeredaiak gyorsan visszaállították a kétgólos előnyt, a 25. minutumban Savio távoli lövését a kapus még kiütötte, a kipattanót Covaci rögtön a hálóba vágta (3–1).
A meccset Savio találata zárta le már négy perccel a lefújást követően, egyedül vitte végig az egész játéktéren, a kimozduló hálóőrt egy laza bokamozdulattal tévesztette meg, passzolta be (4–1).
A végjátékban a Dunărea megpróbálkozott a kapus mezőnyjátékosra cserélésével. Savio gyorsan ki is használta ezt, elcsent egy átadást, az üres kapuig vezette (5–1). Kisbüntetőből lőtt gól volt az utolsó, hárommal nyert Udvarhelyen az éllovas.
Viszonylag simán szerezte meg a győzelmet, a három pontot a Csíkszeredai Imperial Wet, továbbra is az a képlet, hogy nincs aki megcibálja a bajnok bajszát.
Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 8. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Dunărea Călărași 5–2 (2–1)
Gól: Küsmödi Tamás (3., 12.), Bodgan Covaci (25.), Savio Valadares (36., 38.), illetve Bogdan Covaci, öngól (17.), Thyago Monteiro (39.).
Imperial Wet: Lopez – Küsmödi, C. Matei, Rakics, Valadares. Játszottak még: Fl. Matei, Covaci, Hadnagy, Pânzaru, Iszlai.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 8. forduló
| 2019. 11. 09., 16:00 | Csíkszeredai Imperial Wet | Dunărea Călărași | 5–2 |
| 2019. 11. 09., 18:15 | Futsal Klub Székelyudvarhely | Kolozsvári Clujana | 12–1 |
| 2019. 11. 11., 18:00 | Galaci United | Temesvári Informatica | 8–0 |
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 12 | 11 | 0 | 1 | 86–19 | 33 |
| 2. | Galaci United | 12 | 10 | 1 | 1 | 78–22 | 31 |
| 3. | Dunărea Călărași | 12 | 7 | 1 | 4 | 52–38 | 22 |
| 4. | Temesvári Informatica | 12 | 6 | 0 | 6 | 45–45 | 18 |
| 5. | Dévai Autobergamo | 12 | 3 | 2 | 7 | 47–58 | 11 |
| 6. | Futsal Klub Székelyudvarhely | 12 | 3 | 0 | 9 | 53–70 | 9 |
| 7. | Kolozsvári Clujana | 12 | 0 | 0 | 12 | 20–129 | 0 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!