2019-ben igazolt el Székelyudvarhelyről, egy évet Déván, egyet Csíkszeredában, kettőt pedig Kecskeméten játszott. A 2023–2024-es idényben visszatér a Futsal Klubhoz a 26 éves Hadnagy István.
A székelyföldi klub a hétvégén jelentette be, hogy kétéves megállapodást kötött a romániai válogatott sportolóval. „Nem titkolom, amióta elmentem Udvarhelyről minden egyes nyári szünetben megkeresett az itteni klubvezetés, szerették volna, hogy visszajöjjek.
– mondta el megkeresésünkre Hadnagy István.
Egészen jó szezont tud a háta mögött a 26 éves sportoló, igaz, hogy a Kecskeméttel épp lecsúsztak a bajnoki dobogóról, a negyedik helyen zártak – még két székelyföldi játékos, Mánya Szabolcs és Biró Attila is tagja volt a magyarországi együttes keretének –, 34 mérkőzésen 30 gólt jegyzett klubcsapatában, illetve egészen jól játszott, oszlopos tagja volt a romániai teremlabdarúgó-válogatottnak.
„Nagyon remélem, hogy ezt a jó formát át tudom menteni az előttünk álló szezonra. Sok mindenben fejlődtem, a magyar bajnokságban mind a 12 csapat erős, hétről-hétre jó meccseket játszottunk, megtapasztalhattam, hogy milyen egy másik ország ligájában szerepelni. Visszatért Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy, így itt is kezd valami elindulni, nem csak hét klub lesz a pontvadászatban.
Nyilván, egy érettebb Hadnagy István érkezik haza. Szeretnék minél több gólt szerezni, bár még a célkitűzésünket nem tudom, de azért a legvégén a döntőben ott kell lennünk. Galacnak újból erős együttese lesz, de bízunk abban, hogy elcsíphetjük őket is” – fejtette ki a játékos.
Az FK Székelyudvarhely július 18-án kezdi el a felkészülést az új idényre. A keret nagy része marad, egyedül Alan Sassé távozását jelentették be, illetve Hadnagy István érkezését. Kedei Barna kivételével mindenkinek élő szerződése van a klubbal.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!