A csoportkör az elmúlt naptári év végén zárult a teremlabdarúgó U19-es bajnokságban. Ekkor az ificsapatok közül haton – az öt csoportelső és a legjobb második helyezett – megtette a lépést az Elit Ligába. Azaz, a legjobb nyolc közé jutottak, így folytathatják a harcot az országos bajnoki címért.
A többi csoportmásodik selejtezőmecset játszott, így lett teljes a nyolcas létszám. A Marosvásárhelyi VSK és a LPS Suceava maradt állva.
Az Elit Liga első játéknapja jövő hétvégén lesz, a versenykiírás szerint két csoportra osztották a mezőnyt, az egyikben a Suceava mellett a Galaci United, az FC Piatra Neamț és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a másikba a címvédő, az FK Székelyudvarhely, a Kolozsvári Clujana, a Dévai VSK és a Marosvásárhely került.
Oda-visszavágó után a csoportok első két helyezettje, tehát négy klub jut a Final 4-ba, a négyes döntőbe, ahol játszanak az érmekért.
A legutóbbi két kiírást a Futsal Klub Székelyudvarhely nyerte, ráadásul az utóbbit vereség nélkül.
Az ifiknél a bajnoki kiírás mellett a Román Kupáért is megküzdenek. Ezen a hétvégén a második kör találkozóit rendezik, még több székelyföldi együttes érdekelt itt.
Pénteken 18 órától Gyergyószentmiklósi Inter–FK Székelyudvarhely, szombaton 12 órától Gyergyóremetei Kereszthegy–Sepsi-SIC, 13 órától Marosvásárhelyi VSK–Dévai West párharcokat játszanak – ami a székelyek programját illeti. Egyetlen meccsen dől el a továbbjutás.
Itt a következő kör már a Final 8 lesz, azaz a döntő torna, ahol nyolc klub kieséses rendszerben csap össze, a győztes emeli magasba a trófeát.
Tavaly a marosvásárhelyiek hódították el a Román Kupát.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!