Görbe Walter, az Imperial Wet tulajdonosa nem kereste a nyilvánosságot, csapata hat év alatt kétszer nyert bajnokságot, győzött a kupában és a szuperkupában, képviselte Romániát a BL-ben, de sosem akart előtérbe kerülni. Most sem akart szerepelni, megkeresésünkre azonban elmondta a visszalépés okát.
„Egyszerűen elegem lett. Már a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) tavalyi döntései után megfogalmazódott bennem, hogy még egy szezont indulunk, megnyerjük, és akkor abbahagyom. Sok időt és pénzt igényelt az, hogy olyan csapatot rakjunk össze, amelyik képes megnyerni a bajnokságot.
– mondta Görbe Walter.
„Nincs sok együttes a román teremlabdarúgásban, nem jó, ha megszűnnek klubok, ráadásul nem egy bajnokcsapat. Az Imperial Wet elnöke belefáradhatott abba a munkába, amit az évek során beletett, nehéz volt egyben tartani az egészet, hiszen elsősorban nem volt egy helyi játékos a keretben, aki ragaszkodik a klubhoz, a városhoz. Mind idegenlégiósok játszottak, ez pedig több adminisztrációs problémát jelent a csapatnak. Évről évre ezen sportolók felverték a fizetést, megugrottak az árak, nehéz volt ennek a menedzselése.
– fejtette ki Jakab Zoltán, a román teremlabdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, jelenleg az FK Székelyudvarhely elnöke, edzője.
Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke: „Nem jó dolog, amikor egy csapat visszalép, egy klub megszűnik, egy sportág eltűnik. Rossz hír, mert az Imperial Wet a csúcson volt, bajnokcsapatként lépett vissza. Nagyon sajnálom az esetet, és ha én lennék az önkormányzat, akkor minimum egy Pro Urbe díjat adnék Görbe Walternek, mert magánemberként, egyedüli támogatóként egy csapatot a bajnoki címig vezetett.
Szerintem ezekben a régiókban a járhatóbb, a stabilitást jelentő út a közösségek által fenntartott egyesületek működése. Az egyemberes klubok sajnos kevésbé.”
Hodos László, a Csíkszeredai Sportklub elnöke: „A sport szempontjából rossz hír, hogy megszűnik egy csapat, egy sportág Csíkszeredában. Másfelől csak gratulálni tudok Görbe Walternek ahhoz, amit eddig elért csapatával. Kár, hogy megszűnt az Imperial Wet. Nem ismerem a hátteret, de biztosan megvolt a nyomós oka erre a döntésre.”
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!