Minden versenysorozatból visszalépett a Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó-együttese. A hírt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) tette közzé.
Az FRF sürgősségi bizottsága a székelyföldi klub július 8-án iktatott átirata alapján hozta meg hétvégén azt a döntést, hogy a futsal BL-ben Romániát a csíki együttes helyett az ezüstérmes Galaci United képviselje.
A szövetség közleménye szerint a csíki klub átiratában azt jelezte, hogy egyetlen romániai versenysorozatban sem indul a következő szezonban.
Cosmin Gherman edző, aki a 2020–2021-es szezonban bajnoki címig vezette az Imperial Wet együttesét, szomorúan olvasta a hírt, de nem tudott érdemben nyilatkozni, mert neki a szerződése a nyáron lejárt.
A csíki futsalcsapat visszalépésével szinte egy időben jelentették be különböző források, hogy az Imperial Wet négy játékosa más csapatnál folytatja: Bíró Attila a Kecskeméthez, Bogdan Covaci, Iszlay Richárd és Küsmödi Tamás pedig a Dévához igazolt.
Hetekkel ezelőtt már több forrásból is hallani lehetett, hogy az országos sikereket elért csíkszeredai teremlabdarúgó-csapat tulajdonosa nem folytatja az alakulat támogatását.
Akkori megkeresésünkre a klub vezetősége még cáfolta a híresztelést, mostanra azonban világossá vált, hogy valóban lehet alapja a szóbeszédnek.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!