Kacsó Endre szövetségi kapitány keretében túlnyomórészt székelyföldi klubok játékosai szerepelnek, az FK Székelyudvarhelytől hat, a Marosvásárhelyi VSK-tól négy, míg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-től egy játékos kapott behívót.
Rosszul indult a mérkőzés a romániai csapat számára, amely az első félidő közepére kétgólos hátrányba került. Ezután hiába igyekeztek szépíteni Hadnagy Istvánék, a lehetőségek kimaradtak, a szünetben Georgia 2–0-ra vezetett.
A második játékrészben is hasonlóan alakult a játék, a romániai játékosok mindent elkövettek azért, hogy betaláljanak, de ez egyszerűen nem jött össze a kiválóan védekező grúzok ellen, így a végéig nem változott az eredmény.
A romániai válogatottnak két nap múlva lehetősége lesz visszavágni a házigazdáknak, a két együttes kedden délután szintén Tbilisziben újra találkozik egymással.
Románia együttesére két rendkívül fontos összecsapás vár az Európa-bajnoki selejtező utolsó két fordulójában, áprilisban Németország és Ukrajna vendégeként játszanak. Négy forduló után 9 ponttal a második helyen állnak a csoportban, ami a végén pótselejtezőt érhet.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!