A Román Kupa előző kiírásának négyesdöntőjébe jutó csapatok (Galaci United, Dévai CSM, Dévai West, valamint Gyergyóremetei Kereszthegy) elsőszámú kiemeltnek számítottak (A csoport), a többi klub egy másik csoportba került (B), és az A jelzésű kvartettben szereplőknek kisorsoltak egy ellenfelet a B-ből, ezeknél a párharcoknál utóbbi volt a házigazda.
Miután a kiemelt együttesek párosítása megtörtént, a B-ben fennmaradó csapatokat összesorsolták, és az elsőként kihúzott gárda lett a házigazda. Amennyiben osztálykülönbség volt a klubok között, akkor az alacsonyabb ligában szereplő rendezi a találkozót.
Minden mérkőzéshez egy számot húztak, majd ezeket összesorsolva kialakultak a negyeddöntős párosítások is.
A Gyergyószentmiklósi Inter hazai pályán játszik, a Dévai Westet fogadja, lesz egy székely csata is, hiszen egy párba került a Korondi Junior és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Gyergyóremetei Kereszthegy Temesvárra látogat, a Marosvásárhelyi VSK és a Futsal Klub Székelyudvarhely pedig Buzăuba, előbbi az 1. ligás Luceafărul, utóbbi a 2. ligás Fortius vendége lesz.
A nyolcaddöntő összecsapásait január 27-én és 28-án rendezik.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!