Hirdetés

Futsal: ellenfeleket kaptak a székelyföldi csapatok a Román Kupában

Január végén kezdődik a csata a Román Kupában
Fotó: László Ildikó

Pénteken délután kisorsolták a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjének párosításait, illetve az is kiderült, hogy továbbjutás esetén melyik ágról ki kinek lesz az ellenfele.

2024. január 12., 15:09

A Román Kupa előző kiírásának négyesdöntőjébe jutó csapatok (Galaci United, Dévai CSM, Dévai West, valamint Gyergyóremetei Kereszthegy) elsőszámú kiemeltnek számítottak (A csoport), a többi klub egy másik csoportba került (B), és az A jelzésű kvartettben szereplőknek kisorsoltak egy ellenfelet a B-ből, ezeknél a párharcoknál utóbbi volt a házigazda.

Miután a kiemelt együttesek párosítása megtörtént, a B-ben fennmaradó csapatokat összesorsolták, és az elsőként kihúzott gárda lett a házigazda. Amennyiben osztálykülönbség volt a klubok között, akkor az alacsonyabb ligában szereplő rendezi a találkozót.

Hirdetés

Minden mérkőzéshez egy számot húztak, majd ezeket összesorsolva kialakultak a negyeddöntős párosítások is.

A Gyergyószentmiklósi Inter hazai pályán játszik, a Dévai Westet fogadja, lesz egy székely csata is, hiszen egy párba került a Korondi Junior és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Gyergyóremetei Kereszthegy Temesvárra látogat, a Marosvásárhelyi VSK és a Futsal Klub Székelyudvarhely pedig Buzăuba, előbbi az 1. ligás Luceafărul, utóbbi a 2. ligás Fortius vendége lesz.

A nyolcaddöntő összecsapásait január 27-én és 28-án rendezik.

A teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőinek párosításai:
Simándi Sólymok–Galaci United
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Dévai CSM
Gyergyószentmiklósi Inter–Dévai West
Temesvári CFR–Gyergyóremetei Kereszthegy
Luceafărul Buzău–Marosvásárhelyi VSK
Fortius Buzău–Futsal Klub Székelyudvarhely
Korondi Junior–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
Kolozsvári Clujana–Mausoleul Mărășești

A negyeddöntő párosításai:
Fortius Buzău/Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári CFR/Gyergyóremetei Kereszthegy
Gyergyószentmiklósi Inter/Dévai West–Korondi Junior/Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț/Dévai CSM–Simándi Sólymok/Galaci United
Kolozsvári Clujana/Mausoleul Mărășești–Luceafărul Buzău/Marosvásárhelyi VSK
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!