Az elődöntős párharc egy héttel ezelőtti hazai első mérkőzésén a marosvásárhelyi csapat 13–6-ra győzte le a Simándi Sólymok együttesét, így jókora előnnyel várta a vasárnapi idegenbeli visszavágót.
Csakúgy, mint a marosvásárhelyi találkozón, az Arad megyeiek – akik a továbbjutás reményében több, a labdarúgó 3. Ligában szereplő játákost is bevetettek – ezúttal is 4–3-ra vezettek az első félidőt követően. Kacsó Endre vezetőedző csapata azonban rendezte sorait a szünet után és ismét a javára fordította az eredményt, végül 7–5-re diadalmaskodott.
A Marosvásárhelyi VSK kettős győzelemmel bejutott a másodosztályú bajnokság döntőjébe és egyben bebiztosította a feljutását az élvonalba.
A 2. Liga bajnoki címéért a vásárhelyiek a Gyergyóremetei Kereszthegyet összesítésben 4–3-ra búcsúztató, Vrancea megyei Mausoleul Mărăşeşti csapatával küzdenek meg.
A marosvásárhelyi klub négy évvel ezelőtt is kiharcolta a feljutást, 2019-ben azonban anyagi okok miatt nem vállalta az indulást az 1. Ligában.
A 2018-ban megszűnt, többszörös román bajnok City`us után öt év elteltével szerepelhet újra marosvásárhelyi csapat a legjobbak között.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!