Hirdetés

Felállt a padlóról az FK Udvarhely a KSE ellen

Kedei Barna négy góllal vette ki részét a sikerből
Fotó: Beliczay László

2020. december 12., 15:18

Saját dolgát nehezítette meg az FK Székelyudvarhely, azzal, hogy a Kézdivásárhelyi SE-t elengedte háromgólos előnyre a futsal élvonal szombati összecsapásán.

2020. december 12., 15:18

Szombaton délután a teremlabdarúgó 1. Liga, negyedik tornájának mérkőzésén az FK Székelyudvarhely a Kézdivásárhelyi SE-vel nézett farkasszemet, a párharc az alapszakasz tizenegyedik játéknapjához tartozott. Az udvarhelyiek egy nappal korábban a Szuperkupa-döntőt elveszítették a Galaci Uniteddel szemben.

Hirdetés

Remekül rajtolt el a KSE: a 2. percben egy saját térfelen elveszített labdára csapott rá a háromszékiek támadója, nyolcról előtte a kapus lába mellett, megszerezte a vezetést. Sőt, a 4. percben kettőre növelték, szögletet követően vették be újból az udvarhelyiek kapuját.

Szécsi kapufája után 3–0 is lehetett volna az állás, a gólvonalról mentett az utolsó pillanatban az egyik FK-játékos. Nem ment a játék a Jakab Zoltán által irányított együttesnek, főleg védekezésben követtek el nagy bakikat. A 13. percben megszületett a harmadik KSE-gól, Kanyó elemi erővel lőtte rá tízről, a kapufán csattant, majd a hálóőr fejéről bepattant (0–3).

Az FK Székelyudvarhely nagyon sok helyzetet kihagyott, a 18. percben Kedei egyéni akciójából aztán végre betaláltak. A 19. perc két udvarhelyi gólt hozott: Balázsi és Kedei találataival kiegyenlítettek (3–3).

A második játékrészt teljesen más felfogásban indították az udvarhelyiek, a 25. percben vették át a vezetést, Szécsi szerencsés löketével – távoli lövése pattant be a kapus karjáról a hálóba. Öt minutumra rá Kerestély forgatta meg védőjét, lőtte el hétről, a kapufát is érintve lett gól (5–3).

Kedei találatával már hárommal vezetett az FK a 31. percben, amikor mezőnyjátékosra cserélte kapusát a KSE. Nem jött be a húzás, Kedei negyedik gólját szerezte meg, szemfülesen lecsapott egy labdára, azt pedig az üres kapuba lőtte (7–3).

A kézdivásárhelyiek nem adták fel, a 35. perben feljöttek kettőre (7–5). Szécsi egészpályás gólja zárta le a küzdelmet, saját félköréből ívelte át a játékszert az üres kapuba.

8–5-re nyert az FK, sokkal simább is lehetett volna a találkozó, amennyiben az elején jobban koncentrálnak az udvarhelyiek.

Ez volt az FK Székelyudvarhely utolsó mérkőzése a 2020-as évben, mivel a soron következő játéknapon szabadnapos lenne, míg a Csíkszeredai Imperial Wet elleni meccset elnapolták a következő évre.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 11. forduló:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Kézdivásárhelyi SE 8–5 (3–3).

A bajnokság állása: 1. Déva 20 pont/8 meccs, 2. Galac 16/7, 3. Csíkszereda 16/6, 4. Udvarhely 12/9, 5. Kézdivásárhely 6/9, 6. Buzău 6/7, 7. Kolozsvár 0/7.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!