A galaci együttes az előző játéknapon meglepetésre begyűjtötte a három pontot az olasz Catania gárdájával szemben, és életben tartotta a továbbjutási reményeit. Szombaton este kizárólag győzelemmel volt esélye megszerezni a kvartett első helyét, de ehhez hatalmas bravúrra lett volna szükség a részéről a hazai közönség előtt játszó spanyol bajnok ellen.
A mérkőzés első helyzetét a regnáló román bajnok alakította ki, betalálni viszont a spanyoloknak sikerült, a 6. percben vezetést szereztek. Bátran játszottak a galaciak, de nem voltak eredményesek, a másik oldalon pedig a Cartagena több nagy lehetőséget hagyott ki, majd a szünet előtt kettőre növelte az előnyét.
A folytatásban hamar belőtte a harmadik találatát is a házigazda, majd a United vészkapusos taktikát alkalmazott, azonban csak nagy helyzetig és kapufáig jutott. A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, a spanyol gárda kétszer is az üresen hagyott kapuba lőtt. A Galaci United a végéig próbálkozott és az utolsó percben megszerezte a becsületgólt Andre Sasse révén, a 6–1-es végeredményt pedig röviddel ezután a Cartagena állította be.
A román bajnoki címvédő becsülettel küzdött a legrangosabb európai kupasorozat elitcsoportjában a legjobb tizenhat között, de nem tudott meglepetést okozni és ebben a körben véget ért a szereplése. A kvartettet három győzelemmel a Cartagena nyerte meg, amely bejutott a legjobb négy közé.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!