A kupasorozat nyolcaddöntőjében kilenc másodosztályú csapat és az élvonal hét képviselője lép majd pályára. Két együttes kiléte még nem ismert a legjobb tizenhat között, az első forduló mérkőzéseit ugyanis január 25-én játsszák le, amikor négy 2. ligás csapat küzd a továbbjutásért, Korondi Junior–Marosvásárhelyi VSK és Galaci Universitatea–Fortius Buzău párharcokat rendeznek.
Az előző idény négyes döntőjének résztvevői, azaz a címvédő Galaci United, a döntős Dévai Autobergamo, az FK Székelyudvarhely és a Dévai West kiemelt volt a sorsoláson, és idegenben játszik a február 5-i nyolcaddöntőben. Közülük az udvarhelyiek kapták a legnehezebb ellenfelet, hiszen az élvonalbeli Luceafărul Buzău otthonában kell megküzdjenek a továbbjutásért.
A negyeddöntők sorsolásánál sem volt szerencséje Jakab Zoltán vezetőedző együttesének, hiszen amennyiben sikerül a továbbjutás a Luceafărul ellen, a címvédő galaciakkal mérkőzhet meg szintén idegenben, akik a nyolcaddöntőben egy másik székelyföldi csapattal, a Kézdivásárhelyi SE-vel játszanak.
A többi székelyföldi alakulat közül a legjobb tizenhat között a Gyergyóremetei Kereszthegy az élvonalbeli Kolozsvári Clujana, a Gyergyószentmiklósi Inter a Metropolitan Ișalnița, míg a Korondi Junior–Marosvásárhelyi VSK párharc továbbjutója a Mausoleul Mărăşeşti ellen játszik.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!