Annak ellenére, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) teremlabdarúgó szakosztálya úgy hirdette, hogy a Futsal Romania Youtube- és Facebook-oldalán élőben közvetíti az FK Székelyudvarhely–Dunărea Călărași mérkőzést, vagyis a Román Kupa Final 4 első elődöntőjét, utóbbiak kérésére ez nem valósult meg.
Az ok, hogy a Duna parti város volt polgármestere, Daniel Drăgușin, aki 20102-2020 között irányította a települést elhunyt, temetését ma tartják. Az elöljáró sokat tett a sportéletért, a futsal az egyik szívügye volt. A Dunărea meghatározó játékosai közül többen hazautaztak, hogy leróják kegyeletüket. Egyben kérték, hogy amennyiben lehetséges, ne közvetítsék az elődöntőt.
Csupán az ifi sportolók maradtak a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában rendezett összecsapásra, az edző-játékosuk, Marian Șotârcă vállalta a kapus szerepkört. Az első találatot a Dunărea szerezte, innen kezdve viszont hengerelt az udvarhelyi együttes: 6–1 volt a félidőben, a lefújáskor pedig 10–5 állt az eredményjelzőn.
Az FK csapatkapitánya, Szécsi Barna egymaga annyi találatot jegyzett, mint az ellenfél összesen.
Az udvarhelyiek edzője, Jakab Zoltán elégedetten nyilatkozott a lefújást követően: „Ez volt a célkitűzésünk, bejutni a döntőbe, ezt pedig a fiúk elérték. Összességében elégedett vagyok a bajnokságbeli teljesítménnyel is.
Az FK Székelyudvarhely fennállása első döntőjére készülhet, elődje, a Sport Klub két finálét játszott: 2006-ban és 2007-ben, mindkettőt elveszítette.
Ellenfele a szerdai meccsen a másik elődöntő, a Csíkszeredai Imperial Wet–Dévai Autobergamo győztese lesz, melyet 15 óra 30 perctől rendeznek, élőben közvetíti a Pro X tévétársaság.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!