Hétfőn délelőtt a városi sportcsarnokban gyűlt össze először a 2022–2023-as évadra készülő udvarhelyi futsalcsapat. A keretben voltak új arcok, illetve hiába kerestük, nem találtuk a csapatkapitányt, Szécsi Barnát. A sportoló az utóbbi szezonban többször egészségügyi problémákkal küszködött, és úgy határozott, felhagy a hivatásos karrierrel.
„Elfogadtuk a döntését, egyben felajánlottuk, hogy maradjon a csapat mellett, akár pályaedzőként, akár irányítsa a kispadról az ifi együttesünket. Ő egyelőre nem ezt a pályát látja a magáénak. Sokat köszönhetünk neki, évekig kitartott a klub mellett” – fejtette ki az FK Székelyudvarhely trénere, Jakab Zoltán.
Arról már előzetesen beszámoltunk, hogy két érkező lesz: a marosvásárhelyi születésű, ott nevelkedett, a válogatottban is rendre meghívót kapó Iszlai Richárd és Küsmödi Tamás csatlakozott is a kerethez. Az előző idényben mindketten a Dévai Autobergamónál szerepeltek.
„Még az ificsapatunktól jött fel a nagyokhoz Sandrin Tompea kapus. A tavalyi gárdából marad mindenki, egyedül Szécsivel nem számolhatunk. Úgy tervezzük, hogy 15–16 sportoló alkotja majd a keretünket” – fejtette ki Jakab.
Ami a felkészülési időszakot illeti, napi egy edzéssel hangolnak jelenleg, hazai környezetben. Jövő héten felkészülési tornát rendeznek a városi sportcsarnokban, ahova két magyar élvonalbeli klubot, a Debrecent és a Berettyóújfalut, valamint a Dévai Autobergamót várják. A lebonyolítás nem a megszokott lesz, azaz nem játszik mindenki mindenkivel, hanem az erdélyiek a magyarokkal küzdenek meg.
A futsal 1. Ligába a benevezés ezen a héten még tart, az eddigi információk szerint nyolccsapatos lesz az új kiírás (a Dévai West lesz az egyedüli újonc, a Kézdi SE nem indul az élmezőnyben), a tavalyi versenykiírás is megmarad.
A 2022–2023-as szezon augusztus utolsó hétvégéjén a Szuperkupával indul, a trófeáért a Galaci United és a Dévai Autobergamo játszik, a pontvadászat szeptember első hétvégéjén kezdődik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!