Egy évvel ezelőtt elfogadta az FK Székelyudvarhely kihívását, vagyis nem csupán játékosa volt az együttesnek, hanem az edzői feladatkört is magára vállalta. A 31 éves Mánya Szabolcs azt megelőzően a gárda U19-es együttesét edzette, irányításával felálltak az országos dobogóra is.
Az idei szezonban a felnőtt csapat alapos fiatalításon ment keresztül, bár megpróbáltak erőn felül teljesíteni, a rájátszás felsőházába nem jutottak be, az alsóház küzdelmei pedig pár játéknapot követően zárultak a koronavírus-járvány miatt.
Az FK azóta nem edzhetett, a játékosok kényszerpihenőre távoztak, a nyári szünetben pedig már a második rossz hírt kapták az együttes szimpatizánsai: Szőcs László a Dévai Autobergamóhoz igazolt, míg Mánya Szabolcs a magyar élvonalban, a SG Kecskemétnél folytatja pályafutását.
A maksai születésű, 31 éves, román válogatott futsalos megkeresésünkre elmondta, fájó szívvel hozta meg döntését: „Két héttel ezelőtt kerestek meg a kecskemétiek. Remek tervet vázoltak fel, nagyon korrekt ajánlatot tettek. Ezt követően értesítettem az FK Udvarhely vezetőségét, megkérdeztem, mi a tervük velem. Ők szerettek volna megtartani, de a meglévő anyagi feltételek mellett, hiszen egy adott pénzkeretből kell gazdálkodniuk.
Az SG Kecskemét a tavalyi idényben jutott fel a magyar élvonalba, egy baráti társaságként. A keret megmaradt, így maradandót nem alkottak az NB I-ben, utolsóként zártak. Mivel idén nem volt kieső, maradhattak az élvonalban. A vezetők pedig igazolásokba kezdtek.
Három szerb idegenlégióst követően szerezték meg Mánya Szabolcs aláírását, aki egy évre kötelezte el magát. A csapat célja, hogy bejusson a rájátszásba, vagyis az első öt hely egyikén végezzen. A kecskemétiek július 20-án kezdik meg a felkészülést – Magyarországon nincs semmiféle megkötés az edzéseket illetően –, az együttes már két barátságos mérkőzést le is kötött.
Mánya Szabolcs nem csak a felnőtt együttest vezette Udvarhelyen, azzal párhuzamosan az ifiknél is a kispadon volt. Második idényét töltötte az U19-es gárda edzőjeként, az első évben országos bronzérmet szerzett a fiúkkal, idén pedig a csoport élén álltak a rájátszásban.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!