Augusztus végén kezdődött a 2023–24-es bajnokság, a második fordulót pedig szeptember elején rendezték. Ezután háromhetes szünet következett a válogatott világbajnoki selejtezői miatt, a harmadik játéknap mérkőzéseit a múlt hétvégén játszották le.
Mivel újabb válogatott mérkőzések következnek – Románia a 2024-es teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőjének A csoportjában október 6-án hazai pályán, 10-én idegenben játszik Hollandiával –,
így ismét megszakad a bajnokság, három hétig nem rendeznek bajnokit.
„Nem értem, hogy tudnak ilyen versenynaptárt összeállítani az UEFÁ-nál, amelyben a bajnokságoknak kell a nemzeti csapat meccseihez igazodjanak.
Ebben az időszakban három játékosunk lesz ott a nemzeti együttesnél, nélkülük kell készülnünk a folytatásra. Igaz, Galacnak hat behívott sportolója van, így másnak még rosszabb a helyzete. Három hétig edzünk itthon a válogatottak nélkül, ahogy hazaérnek, két nap múlva indulnunk kell Dévára” – mondta Jakab Zoltán, az FK vezetőedzője.
A sorsolás alapján a rajt könnyűnek tűnt az FK számára, azonban becsúszott egy nem várt vereség, a Dévai West vendégeként 4–1-es vezetésről 5–4-re kapott ki. „Az elején azt gondoltuk, hogy a három sima meccsel hangolódunk rá az erősebb ellenfelekre. Nem így lett, hiszen a Dévai Westtel pontokat veszítettünk, amiket vissza kell szereznünk. A nehéz találkozók most jönnek, ezeken a meccseken dől el, hogy milyen szinten is vagyunk” – elemezte ki a helyzetet a vezetőedző.
A menetrend szerint az FK az október közepén folytatódó bajnokságban a Dévai CSM vendége lesz, majd két hazai mérkőzés következik, a címvédő Galaci United, illetve a pontvadászatot vezető Sepsi-SIC érkezik Székelyudvarhelyre. Sőt, aztán a Temesvári CFR-hez utazik Jakab Zoltán együttese.
A Dévai West otthonában elszenvedett vereségről a szakember kiemelte, hogy „nálunk olyan dolgok jöttek össze,
De az ilyesmi része a sportnak. A vereséget valamennyire kihevertük, de biztosan hiányozni fog a Déván hagyott három pont” – emelte ki Jakab.
Az U19-es korosztályú bajnokság október közepén kezdődik, a címvédő FK Székelyudvarhely a székelyföldi csoportban található, ellenfelei a Remetei Kereszthegy, a Sepsi-SIC és a Gyergyói Inter lesznek. A kiírás szerint öt csoportban zajlanak a küzdelmek, innen továbbjut az Elit Ligába az öt csoportgyőztes és a legjobb második, míg a további négy második helyezett a fennmaradó két helyért küzd, a többiek az országos bajnokságban fogják folytatni.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3 | 3 | 0 | 0 | 27-8 | 9 |
2 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 3 | 3 | 0 | 0 | 12-4 | 9 |
3 | Dévai CSM Dévai CSM | 3 | 2 | 1 | 0 | 29-6 | 7 |
4 | Galaci United Galac | 3 | 2 | 1 | 0 | 26-6 | 7 |
5 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 3 | 2 | 0 | 1 | 31-11 | 6 |
6 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 3 | 1 | 0 | 2 | 11-12 | 3 |
7 | Dévai West Dévai West | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-28 | 3 |
8 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-15 | 0 |
9 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 3 | 0 | 0 | 3 | 8-24 | 0 |
10 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-44 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!