A romániai válogatott ellenfelei Németország, Ukrajna és Ciprus lesznek az 1-es selejtezőcsoportban, mindegyik együttessel kétszer találkoznak. A tíz kvartettből az első helyezettek kijutnak a Lettországban és Litvániában rendezendő Eb-re, míg a nyolc legjobb második oda-visszavágó alapú rendszerben rájátszásban dönt a fennmaradó négy helyről.
Az első két mérkőzését hazai közönség előtt, Marosvásárhelyen játssza a romániai együttes, csütörtökön 19 órától Németországot, jövő héten kedden szintén 19-től Ukrajnát fogadja a Simon László Sportcsarnokban. Mind a két találkozóra ingyenes a belépés, a meccseket élőben közvetíti a Pro Arena televíziós csatorna és az FRF TV internetes portál.
A romániai válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre elmondása szerint nagyon sokat számít, hogy hazai pályán kezdik a selejtezőt, azért hozták Marosvásárhelyre ezt a két mérkőzést, mert nagyszámú közönségre, akár telt házra is számítanak, ami nagyon fontos számukra.
Természetesen nem lesz könnyű dolgunk, de jól felkészültünk a két meccsre, mindkettőn van esélyünk, fontos lesz, hogy rúgjuk be a helyzeteinket és jól védekezzünk. Az első mérkőzés a legfontosabb, amit muszáj megnyerjünk, mert sokat számít a végső rangsor szempontjából” – fogalmazott Kacsó Endre a Székely Sportnak.
A szövetségi kapitány kiemelte, egyértelműen az Európa-bajnokságra való kijutás a romániai válogatott célja.
A papírforma szerint a németek ellen kellene hozzák a három pontot, és lényeges, hogy ezután a játékosok jöjjenek helyre erőnlétileg és mentálisan, utána pedig bármi lehetséges. Az ukránokkal fel kell vegyék a küzdelmet, mert itthon játszanak, de még találkoztak velük barátságos meccsen, amelyen azonos szintet képviseltek. Aztán jövő év elején következik a Ciprus elleni találkozó, ez a csapat gyengébb színvonalat képvisel, mint a németek, de a mai teremfociban egy ellenfelet sem szabad lenézni.
Románia keretét több székelyföldi játékos alkotja, az FK Székelyudvarhelytől Petrișor Toniță, Bálint Andor, Sergiu Gavrilă, Hadnagy István és Vlad Dudău kaptak behívót, míg a Marosvásárhelyi VSK-t Iszlai Richárd, Küsmödi Tamás és Bogdan Covaci képviseli.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!