A házigazda és címvédő spanyolok elleni vasárnap esti nagyarányú vereséget követően pontszerzésre volt szüksége a romániai csapatnak az ukránok ellen, akik az első meccsükön legyőzték a horvátokat.
Az első percekben kezdeményezőbb volt az ukrán együttes, de ennek ellenére Marius David előtt adódott az első komolyabb helyzet, aki a kapust lőtte telibe. Erre válaszul az ellenfél ziccert hagyott ki és a kapufát is eltalálta.
Mire a romániai csapat átvette az irányítást, Ukrajna előnybe került egy távoli találattal. A csapatkapitány Kerestély József szép egyéni akciója végén egyenlíthetett volna, de a kapus útját állta a labdának.
A szünetig veszélyesebbek voltak az ukránok, többször növelhették volna előnyüket, kellettek a csereként beállt kapus, Robert Căruntu védései. Az utolsó lehetőséget gyors ellentámadás után Barbócz Norbert hagyta ki, a kapu torkából nem tudott betalálni.
Alig kezdődött el a második félidő, Csog Csongor 24 másodperc után egyenlített. Néhány perccel később az FK Székelyudvarhely játékosa lesérült, és nem tudta folytatni a játékot.
Ez megzavarta a romániai csapatot, amely hamarosan másodszor is hátrányba került, az ukránok szöglet után találtak be.
Az utolsó negyedóra kezdetén vészkapusos taktikára váltott a romániai együttes szakvezetése, ez azonban nem vezetett eredményre, és újabb gólt kaptak, a rivális távolról emelt az üresen maradt kapuba.
Kevéssel ezután az ukránok ismét eredményesek voltak, majd az ötödik találatukkal fölényes előnyt alakítottak ki. A végéhez közeledve szöglet után Hegyi Attila csökkentette a különbséget, majd megvoltak az újabb helyzetek, de tovább már nem tudtak zárkózni.
A romániai válogatott az utolsó csoportmérkőzését szerdán délután játssza Horvátország ellen, de ennek már nem lesz különösebb tétje, hiszen már nem maradt esélyük a továbbjutásra.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!