A tavalyi kiírásban még csak Mánya Szabolcs játszott a SG Kecskemétben. Az FK Székelyudvarhely ex edző-játékosát a nyári szünetben két volt tanítványa követte: Hadnagy István és Bíró Attila. Érdekességképp, mindhárman a kezdő csapatban kaptak helyet a hétfői meccsen, melyet idegenben, a DEAC otthonában rendeztek, utóbbi pedig 2–0-re nyert meg.
Az MVFC Berettyóújfalu–Nyírgyulaj mérkőzésen is voltak székelyek a pályán. A hazaiaknál az a Gál István, aki már több mint egy évtizedet eltöltött a magyar élvonalban, többek között volt válogatott játékos is. A vendégeknél pedig két romániai válogatott is szerepelt, ketten szerezték együttesük mindhárom találatát – Szőcs László egyet, Csoma Alpár kettőt –, a végén az MVFC nyert 4–3-ra.
A magyar NBI új versenykiírása szerint legfeljebb két idegenlégiós nevezhető, de mivel a székelyföldi játékosok rendelkeznek magyar állampolgársággal így ők nem tartoznak a külföldiek csoportjába.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!