A szezon elején húzott egy váratlant a bajnoki döntőt célzó marosvásárhelyi klub vezetősége, az élvonalbeli bajnokság harmadik fordulója előtt közölte, hogy változtattak a szakmai stáb összetételén.
A VSK már az első mérkőzésén belefutott egy nagyarányú, 9–1-es vereségbe a címvédő Galaci United otthonában, majd a második játéknapon ugyan javított és hazai pályán 5–3-ra legyőzte a Székelyudvarhelyi VSK-t, de a bajnok elleni súlyos kudarc miatt mégis az edzőcsere mellett döntöttek.
A váltást házon belül oldották meg, a klub U19-es korosztályú együttesének edzője és a román válogatott eddigi szövetségi kapitánya, Kacsó Endre veszi át Cosmin Gherman helyét, aki a továbbiakban a teremlabdarúgó szakosztály koordinátora lesz.
Gherman egyébként már nem is ült a VSK kispadján a legutóbbi, székelyudvarhelyiek elleni meccsen, megszellőztetett információk szerint ennek a korábbi kínos galaci eredmény állt a hátterében.
A szakmai stábban Kovács János ezután is másodedzői feladatokat lát el, és átveszi az U19-es csapatot is, Constantin Lungu szintén segédedző lesz, míg Vasile Moldovan a kapusok felkészítéséért felel.
A román válogatott a magyarokkal szemben elveszített Európa-bajnoki pótselejtezője után folytatódik az 1. Liga, a Marosvásárhelyi VSK immár Kacsó Endrével a kispadon hétfőn 18 órától idegenben játszik, a Dévai West vendége lesz.
| 2025. 09. 28. 15:45 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | Luceafărul Buzău Luceafărul | 2-3 |
| 2025. 09. 29. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Galaci United Galac | 3-3 |
| 2025. 09. 29. 18:00 | Dévai West Dévai West | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 2-3 |
| 2025. 09. 30. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Dévai Autobergamo Déva | 2-5 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 3 | 2 | 1 | 0 | 16-7 | 7 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3 | 2 | 1 | 0 | 12-6 | 7 |
3 | Dévai Autobergamo Déva | 3 | 2 | 0 | 1 | 22-13 | 6 |
4 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-14 | 6 |
5 | Dévai West Dévai West | 3 | 1 | 0 | 2 | 11-7 | 3 |
6 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 3 | 1 | 0 | 2 | 9-12 | 3 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 3 | 1 | 0 | 2 | 4-10 | 3 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 3 | 0 | 0 | 3 | 8-22 | 0 |
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!