A teremlabdarúgó 1. Liga 6. fordulójának nyitómérkőzésén vasárnap kora délután a tabellán harmadik helyet elfoglaló vásárhelyiek a mögöttük álló dévaiak otthonába látogattak.
Kiválóan indult a találkozó a VSK számára, már a 25. másodpercben betaláltak.
Egy rosszul hazaadott labda kipattant a kapufáról, amelyre lecsapott Pogăcean és közelről a hálóba lőtt.
Ezután több nagy helyzetet is kihagytak Cosmin Gherman tanítványai, míg a túloldalon a veterán Matei testvérekkel a soraiban a hazai együttes az első félidő közepén a kapufát találta el.
A szünetig a vásárhelyiek voltak veszélyesebbek a kapura, újabb lehetőségeket alakítottak ki, de nem sikerült növelni az előnyt.
Fordulás után többet birtokolták a labdát a dévaiak, mégis újra a VSK volt közelebb a gólhoz, de a befejezések ezúttal sem voltak eléggé pontosak, a hazaiak kapusa rendre védeni tudott.
Aztán a 33. percben kigyűlt a vásárhelyi csapat hatodik hibája a második játékrészben, a West kisbüntetőt végezhetett el, Tătar kivédte Florin Matei lövését.
Egy perccel később gyors ellentámadást indítottak a vendégek, amelynek végén Küsmödi nem hibázott, ezzel kettővel vezettek.
Rögtön ezután vészkapussal játszott a házigazda, ez pedig hamar bevált, Boda Krisztián góljával szépítettek. A hajrában nyomás alatt volt a vásárhelyi kapu, és nem is tudták kivédekezni a hazai rohamokat, fél perccel a dudaszó előtt a West kiegyenlített (2–2).
A végére mezőnyjátékosra cserélte kapusát a VSK, és tökéletesen végigvitt támadás után Iszlai Richárd négy másodperccel a vége előtt belőtte a győztes gólt.
A marosvásárhelyi együttes kemény kiszálláson gyűjtötte be a három pontot, ezzel megerősítette helyét a dobogón. Az alapszakasz odavágóinak utolsó fordulójában a következő hétvégén a Galaci Unitedet kellene fogadják, ezt a mérkőzést azonban elhalasztották, mivel a címvédő a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel.
| 2024. 10. 13. 13:00 | Dévai West Dévai West | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 2-3 |
| 2024. 10. 13. 14:30 | Galaci United Galac | Luceafărul Buzău Luceafărul | 9-2 |
| 2024. 10. 13. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 37-2 |
| 2024. 10. 15. 17:45 | Temesvári CFR Temesvári CFR | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 0-5 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 6 | 6 | 0 | 0 | 68-13 | 18 |
2 | Galaci United Galac | 6 | 5 | 0 | 1 | 43-14 | 15 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 6 | 4 | 1 | 1 | 30-21 | 13 |
4 | Dévai West Dévai West | 6 | 2 | 1 | 3 | 40-31 | 7 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 6 | 1 | 3 | 2 | 19-25 | 6 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 6 | 2 | 0 | 4 | 26-44 | 6 |
7 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 6 | 0 | 2 | 4 | 15-33 | 2 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 6 | 0 | 1 | 5 | 17-77 | 1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!