Vasárnap Gyergyóremetén rendezték a teremlabdarúgó 2. Liga egyik elődöntőjét, ahol a házigazda Kereszthegy SK és a Simándi Sólymok együttese találkozott. Az összecsapás nem indult könnyen, de így is sikerült kiharcolni, hogy egygólos előnyben mehessen a szünetben pihenni a hazai csapat (3–2). A második játékrészben azonban kijött a minőségbeli különbség, és
a Kereszthegy lépésről lépésre növelte az előnyét, hogy aztán sima 7–3-as győzelem legyen a vége.
A hazai gólokból Hegyi Attila vállalta a legnagyobb részt, aki háromszor is betalált, míg Szőcs László kétszer volt eredményes. A további találatokat Balázs Bence és Sólyom Alfonz József szerezték.
A sikerrel a Kereszthegy SK bejutott a döntőbe, ahol az ACS Real Oltenia 2023 Craiova lesz az ellenfél. A finálé két mérkőzésen dől el – egy hazai és egy idegenbeli találkozó határozza meg a bajnoki cím sorsát.
Az ellenfél is meggyőző teljesítménnyel érkezik a döntőbe, hiszen saját elődöntőjében 9–1-es győzelmet aratott a Ceahlăul Piatra Neamț ellen.
A döntő mérkőzések időpontja és sorrendje még nem ismert.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!