Hirdetés

Döntőbe jutásért dolgoznak az FK Székelyudvarhelynél

Szoros mérkőzéseket játszottak Dévával az udvarhelyiek
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. szeptember 03., 14:26

Az FK Székelyudvarhely szombat délelőtti, az újonc Sportul Ciorăști elleni idegenbeli mérkőzésével kezdetét veszi a hétcsapatos hazai élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idénye. A Jakab Zoltán által irányított székelyföldi együttes sikeres felkészülésen van túl, a szakvezető szerint a szezon során képesek lesznek felvenni a versenyt magasabban jegyzett riválisaikkal.

2021. szeptember 03., 14:26

A székelyudvarhelyi gárda hazai környezetben, napi egy edzéssel tartotta a felkészülést, a feltételek adottak voltak, és jó munkát sikerült végezniük. Az FK két barátságos tornán vett részt, előbb hazai pályán, majd Déván játszott, mindkét megmérettetésen a trófeáért küzdött, de mindkét alkalommal veszített az Autobergamóval szemben: házigazdaként 2–1-re, múlt hét végén vendégként 3–2-re maradt alul.

Hirdetés

„Négy edzőmérkőzésen vagyunk túl (még a Kézdivásárhelyi SE-vel, illetve a Vajdahunyadi Corvinullal játszottak – szerk. megj.), kiemelném az Autobergamóval játszott meccseinket. Két szoros mérkőzésünk volt, mindkét félnek megvoltak a lehetőségei, egyiken sem érdemeltünk vereséget.

Úgy érzem, hogy képesek vagyunk felvenni a versenyt velük a bajnokságban is, és le is győzni őket.

Természetesen ez sok mindentől függ, kinek lesznek sérült és eltiltott játékosai, de még a vírus is bekavarhat. Nincs nagy különbség a két csapat között, egyik fél javára sem” – nyilatkozta Jakab Zoltán.

Az FK Székelyudvarhely vezetőedzője közölte, aránylag kedvező a bajnoki sorsolás számukra, hiszen a szezon elején a szombati, újonc Sportul Ciorăști elleni idegenbeli találkozó után a szintén frissen feljutott Temesvári CFR-t fogadják, utóbbi azonban jobb játékerőt képvisel, ezután pedig a Luceafărul Buzău otthonában játszanak.

„Remélem, hogy ebből a három fordulóból jól jövünk ki, de ha nem, akkor az utána következő bajnoki szünetben igyekszünk pótolni a hiányosságokat. A 6. és a 7. fordulóban játszunk Dévával idegenben, Galaccal pedig itthon, addig lesz lehetőségünk tanulmányozni a játékukat.”

Az FK tavaly a harmadik helyen végzett a bajnokságban, és döntőt játszott a kupában, Jakab Zoltán pedig bizakodó, hogy az új idényben is eredményesek lesznek.

Az új idényre a célkitűzésünk, hogy a bajnokságban is bejussunk a döntőbe, ezért dolgozunk.

Az erőviszonyokról kijelenthető, hogy minden bizonnyal Galac, Déva, Székelyudvarhely és Temesvár kerül majd be a rájátszásba.

A bajnokságban és a kupában is döntőbe jutna Jakab Zoltán együttese •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A bajnokságban és a kupában is döntőbe jutna Jakab Zoltán együttese
Fotó: Pinti Attila

Már nincs akkora szintkülönbség a csapatok között, mint tavaly, amikor az időközben megszűnt Csíkszeredai Imperial Wet kiemelkedett a mezőnyből. Déva és Galac nagyjából azonos játékerőt képvisel, de mi is ott vagyunk a nyakukon, és még Temesvárnak is jó kerete van” – mutatott rá Jakab Zoltán.

A csapatban mindenki egészséges, a nyáron három új játékos érkezett, Kanyó Szilárd Kézdivásárhelyről, Farkas Róbert és Miklós Tamás egyaránt Csíkszeredából jöttek erősítésként, a tavalyi keretből pedig minden játékos megmaradt.

A székelyudvarhelyi csapat szombaton 11 órától a focșani-i sportcsarnokban lép pályára a Sportul Ciorăști ellen az 1. Liga új idényének nyitómérkőzésén.

Emellett az első forduló további találkozóin vasárnap 12 órakor a Galaci United a Kolozsvári Clujanát fogadja, a Temesvári CFR–Luceafărul Buzău összecsapást kedden 18 órától rendezik, a Dévai Autobergamo pedig szabadnapos lesz.

A jelenlegi menetrend szerint oda-visszavágókat rendeznek, amíg a járványhelyzet megengedi, így zajlik a bajnokság. A szezon során az együttesek az alapszakaszban háromszor játszanak egymás ellen, ezt követően az első két helyezett egyenes ágon bejut a rájátszás elődöntőjébe. A 3. és a 6., valamint a 4. és az 5. helyen végzett csapatok két győzelemig tartó negyeddöntőt játszanak, a győztesek bejutnak az elődöntőbe, amely szintén az egyik fél két nyert mérkőzéséig tart. A döntőt három diadalig rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Egyelőre csak egy székelyföldi futsalcsapat jutott be az U19-es Elit Ligába

Lezárult az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság regionális szakasza, ahol öt székelyföldi együttes is érdekelt volt. Közülük egy biztosította be helyét az Elit Ligában, míg két csapat pótselejtezőn harcolhatja ki a továbbjutást.

Meghosszabbították a nevezési határidőt a Hargita megyei futsalbajnokságra

Újra megszervezik a Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokságot, amelyre nagypályás csapatok és új sportegyesületek is jelentkezhetnek január 5-éig.

Hátráltatták a sérülések, jóval több van a marosvásárhelyi futsalcsapatban

Viszontagságos őszi szezont zárt a Marosvásárhelyi VSK a teremlabdarúgó 1. Ligában. A klubot sorozatos sérülések sújtották, ennek ellenére nagyon közel került ahhoz, hogy bejusson a felsőházi rájátszásba.

A Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK fenn, a VSK Székelyudvarhely lenn

Ketten matematikailag bejutottak a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásba, ketten pedig gyakorlatilag ott lesznek. Azaz, elkelt mind a négy hely. Két székely klub kaphat tagságot a legjobbak között, a VSK Udvarhely valószínűleg lemarad a play-offról.

A Marosvásárhelyi VSK bírta jobban az idegek csatáját a Sepsi-SIC ellen

Potyogtak a gólok a teremlabdarúgó 1. Liga két székelyföldi együttesének mérkőzésén. Mindvégig a Marosvásárhelyi VSK-nál volt az előny, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC rendre kiegyenlített az alapszakasz 12. fordulójának összecsapásán.

Nem osztott lapot a bajnok a VSK Székelyudvarhelynek

Alaposan visszavágott az odavágón elszenvedett vereségéért a Galaci United a VSK Székelyudvarhelynek a futsal élvonal vasárnapi meccsén.

Győzelemmel és hibátlan mérleggel zárta az évet a Kereszthegy SK

Győzelemmel búcsúzott az idei évtől a Kereszthegy Sport Klub felnőtt futsalcsapata, amely az év utolsó mérkőzésén hazai pályán fogadta a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét. A másodosztály címvédője ezúttal öttel verte a moldvaiakat.

Hozta az elnapolt mérkőzését, beelőzte a Sepsi-SIC együttesét a futsalbajnok

A Bajnokok Ligája szereplése miatt elhalasztott összecsapást pótolta a Galaci United, gőzelmével pedig átvette a vezetést a teremlabdarúgó 1. Liga tabelláján.

Három piros lap és gólzápor – látványos meccsen győzött a sepsiszentgyörgyi futsalcsapat

Gyorsan feledtette idei egyetlen vereségét a Sepsi-SIC: a sepsiszentgyörgyi futsalcsapat kedden este a Dévai Westet fogadta, és már az első félidőben eldöntötte a találkozót, miután a vendégek három piros lapot is begyűjtöttek.

Meg sem kellett izzadnia a VSK Székelyudvarhelynek, hogy megszerezze a diadalt

Az első felvonásban még akadozott a VSK Székelyudvarhely játéka – így is ötször voltak eredményesek –, a szünet után csak nőtt a különbség, simán behúzták a hazai összecsapásukat a futsal 1. Ligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!