A futsal élvonal egyik slágermeccse az Udvarhely–Déva találkozó, a két gárda csatája éveken át rendre parázs összecsapást hozott, volt, hogy bajnoki címről döntöttek a mérkőzések. Ezúttal is nagy a tét, hiszen az eddig százszázalékos mutatóval rendelkező FK megtartaná az első helyet a rangsorban, igaz, ellenfele egy győzelemmel élre áll.
Az udvarhelyiek edzője, Jakab Zoltán bizakodva várja a vasárnapi ütközetet:
Vagyis kiderül, hogy hol állunk az idényt illetően. Az eddigi meccsek alapján úgy vélem, hogy ponttal, pontokkal térünk haza. Persze a pakliban benne van a vereség is. Képesek vagyunk a jó eredményre.”
A bajnokság alapszakasza szempontjából fontos, hogy ki kerül lépéselőnybe, hiszen az oda-visszavágókat követően az első két helyezett erőnyerő, ők már ott lesznek a rájátszás elődöntőjében. A többiekre pedig még vár egy kieséses szakasz.
A két gárda a felkészülési időszakban két alkalommal is játszott egymás ellen, mindkétszer szoros találkozókon az Autobergamo egy góllal bizonyult jobbnak.
| 2021. 10. 17. 18:00 | Dévai Autobergamo Déva | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 7-6 |
| 2021. 10. 17. 18:00 | Galaci United Galac | Luceafărul Buzău Luceafărul | 8-2 |
| 2021. 10. 19. 18:00 | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | Temesvári CFR Temesvári CFR | 2-4 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 4 | 4 | 0 | 0 | 24-11 | 12 |
2 | Galaci United Galac | 4 | 3 | 1 | 0 | 36-7 | 10 |
3 | Dévai Autobergamo Déva | 4 | 3 | 1 | 0 | 14-10 | 10 |
4 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5 | 2 | 0 | 3 | 27-15 | 6 |
5 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 4 | 1 | 0 | 3 | 18-17 | 3 |
6 | Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști | 4 | 1 | 0 | 3 | 22-25 | 3 |
7 | Kolozsvári Clujana Clujana | 5 | 0 | 0 | 5 | 8-64 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!