Hirdetés

Csúnyán leszerepelt Boszniában a romániai futsalválogatott

Robert Lupu nem lehet büszke a játékosaira
Fotó: Futsal Romania/Facebook

2021. március 10., 21:59

A házigazdák öt gólt vágva, könyörtelenül lenullázták az Eb-selejtezőben Robert Lupu szövetségi kapitány együttesét. A magyarok visszavágtak Izraelnek a Budapesten elszenvedett vereségért.

2021. március 10., 21:59

A negyedik fordulóval folytatódott szerdán este a jövő évi, hollandiai teremlabdarúgó-Eb selejtezője. Románia futsalválogatottja Bosznia-Hercegovinában vendégszerepelt, miközben a magyar nemzeti csapat Izraelben lépett parkettre.

Hirdetés

A négyes csoportban érdekelt romániai válogatott – melynek keretébe ezúttal két székelyföldi játékos, Mánya Szabolcs és Szőcs László kapott behívót – múlt héten kőkemény meccsen kapott ki Bukarestben a csoportelső bosnyákoktól (2–3).

A „trikolóroknak” szerdán nem sikerült visszavágni a bukaresti vereségért, Ivo Krezo gárdája egy ötössel küldte haza Zenicából a vendégeket. A házigazdák az első 20 perc végén szerezték meg a vezetést, majd a második félidő elején megduplázták előnyüket, s végül súlyos vereséget mértek Robert Lupu gárdájára.

Bosznia-Hercegovina az 5–0-s sikerrel kijutott a 2022-es kontinensviadalra, míg a romániai válogatott kvalifikációs esélyei minimálisra csökkentek.

Románia négy mérkőzés után is nyeretlen a négyesében, amelyet áprilisban egy szerbiai vendégjátékkal és az Észak-Macedónia elleni temesvári mérkőzéssel zár.

Az ötös csoportban a magyar teremlabdarúgó-válogatott Rison Lecijon városában vágott vissza Izraelnek az egy héttel ezelőtti budapesti vereségért (3–7). Turzó József együttese kétgólos előnyt alakított ki az első félidőben, s egy öngól ellenére, végül magabiztos, 4–1 arányú sikert aratott. A csoportjában második magyar válogatott áprilisban előbb a listavezető kazahokkal mérkőzik hazai pályán, majd Minszkben fejezi be a selejtezőt a fehéroroszok ellen.

A nyolc négyes csoport első helyezettje, valamint a hat legjobb második kijut az Európa-bajnokságra, a két leggyengébb csoportmásodik pedig novemberben rájátszásban dönt az utolsó Európa-bajnoki helyről.

A jövő évi Eb-nek Groningen és Amszterdam ad otthont január 19. és február 6. között. A hollandok rendezőként automatikusan résztvevők.

Futsal Eb-selejtező, 4. forduló
4. csoport:
Bosznia-Hercegovina–Románia 5–0 (1–0)
Korábban: Észak-Macedónia–Szerbia 1–6
Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 12 pont (14:5), 2. Szerbia 5 p. (11:8), 3. Románia 2 p. (6:12), 4. Észak-Macedónia 2 p.
5. csoport:
Izrael–Magyarország 1–4 (0–2)
A magyar gólszerzők: Tatai József (12.), Dróth Zoltán (18.), Horváth Szabolcs (25.), Komáromi Péter (37.)
Korábban: Fehérorszország–Kazahsztán 1–6
Az állás: 1. Kazahsztán 9 pont (16:3) – 3 mérkőzés, 2. Magyarország 6 (9:14) – 4 m., 3. Fehéroroszország 3 p. (7:13) – 4 m., 4. Izrael 3 (8:10) – 3 m.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két egymás utáni góllal alapozta meg a dánok elleni sikerét a romániai futsalválogatott

A több székelyföldi játékossal a keretében felálló romániai futsalválogatott legyőzte Dániát a Sepsiszentgyörgyön rendezett világbajnoki selejtezőn. Kacsó Endre együttese ezzel fontos lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé.

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!