Hirdetés

Csúcsrangadó és székely párharc is lesz a futsalkupában

A bajnokság két legerősebb együttese rögtön a nyolc között találkozik egymással a teremlabdarúgó Román Kupában
Fotó: László Ildikó

Kisorsolták pénteken délben a teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntőinek párosításait. Öt székelyföldi csapat várta a sorsolást, az élvonalbelieket elkerülte a szerencse.

2025. február 14., 12:36

A sorsoláskor mind a nyolc együttes neve egy urnába került: a másodosztályt vezető Gyergyóremetei Kereszthegy, az ugyancsak 2. ligás Gyergyószentmiklósi Inter, az élvonal felsőházi rájátszásába bejutott Marosvásárhelyi VSK, a Futsal Klub Székelyudvarhely, a Galaci United, illetve a Luceafărul Buzău, míg kiemeltként a legjobb nyolc tagja volt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Mausoleul Mărășești.

Hirdetés

Pénteken délben egymás után húzták ki a csapatokat, egyetlen feltétel volt, hogy a párharc házigazdája az alacsonyabb bajnokságban szereplő gárda lesz.

Az első két párosításban rögtön kisorsolták az 1. Liga felsőházi rájátszásának teljes mezőnyét:

a Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t, míg a Galaci United a Futsal Klub Székelyudvarhelyt kapta ellenfélként.

Összekerült a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Összekerült a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK
Fotó: Haáz Vince

A két gyergyószéki együttes hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást élvonalbeli ellenfelével szemben, az Inter Gyergyó a Mausoleul Mărășești-et, míg a Remetei Kereszthegy a Luceafărul Buzăut fogadja majd.

A párharcok egy meccsen dőlnek el, ezeket március 1-jén és 2-án rendezik, a győztesek továbbjutnak a négyes döntőbe, aminek az időpontja március 29–31., helyszínt majd a negyeddöntők után választanak.

Teremlabdarúgó Román Kupa, negyeddöntő
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK
Galaci United–Futsal Klub Székelyudvarhely
Inter Gyergyó–Mausoleul Mărășești
Remetei Kereszthegy–Luceafărul Buzău

Az U19-eseknél is kisorsolták a Román Kupa nyolcas döntőjének párosításait, és itt is elkerülte a szerencse a székelyföldieket: hiszen a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Futsal Klub Székelyudvarhellyel találkozik a negyeddöntőben.

A tornát február 22–24. között Piatra Neamț-on rendezik.

Teremlabdarúgó U19-es Román Kupa, negyeddöntő
Simándi Sólymok–Futsal Ceahlăul Piatra Neamț (4.)
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Futsal Klub Székelyudvarhely (3.)
Nicu Gane Fălticeni–Galaci United (2.)
Dévai West–Marosvásárhelyi VSK (1.)

Az elődöntőben
A 4-es párharc győztese–a 3-as párharc győztese
A 2-es párharc győztese–az 1-es párharc győztese
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

A székelyudvarhelyi futsalcsapat nagyot erősödött, a többieknél semmi mozgolódás

Három játékos érkezett haza a futsal NB I-ből a VSK Székelyudvarhelyhez. Majdnem egy teljes sort igazoltak, emellett pedig alapemberekkel hosszabbítottak. A többi csapatnál egyelőre nagy a csend.

Hazatért Hadnagy István, újra Székelyudvarhelyen játszik a válogatott futsalos

Újabb fontos erősítést jelentett be a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata: a következő idénytől ismét a klubot erősíti a székelyudvarhelyi nevelésű Hadnagy István, aki az elmúlt szezonban a magyar élvonalbeli Nyíregyházán szerepelt.

Az érkező mellett alapemberekkel hosszabbított a székelyudvarhelyi futsalcsapat

Amíg a játékosok a nyári pihenőn vannak, addig a VSK Székelyudvarhely futsalcsapatának szakmai stábja, a klubvezetés a soron következő idény keretének kialakításán dolgozik.

Hazatért Székelyudvarhelyre Bíró Attila

Bejelentette első igazolását a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. Bíró Attila nyolcéves kitérő után tért haza. A magyar és a romániai válogatottban is megfordult játékossal beszélgettünk.

Veretlenül lett ifibajnok a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata (videóval)

A döntőben túlórára kényszerült a VSK Székelyudvarhely az U19-es futsal Elit Liga bajnoki döntőjében, de aztán a legvégén ők emelhették magasba a serleget. Két év kihagyás után lettek aranyérmesek.

A VSK Székelyudvarhely futsalcsapata ifibajnoki aranyat nyert

Idegőrlő, a végletekig kiélezett harcot játszott a VSK Székelyudvarhely és a Dévai West az U19-es futsalbajnoki döntőben. A hosszabbításban dőlt el az aranyérem sorsa.

Hátrányból felállt, bajnoki döntőt játszik a VSK Székelyudvarhely ifi futsalcsapata

Az első két gólt a Kolozsvári Clujana jegyezte a futsal U19-es Elit Liga négyes döntőjének elődöntőjében. Nem roppant össze a VSK Székelyudvarhely, zsinórban négy találattal válaszolt.

A futsalbajnoki serlegért harcolnak az ifik Székelyudvarhelyen

Hazai környezetben koronázhatja meg az idényét a VSK Székelyudvarhely U19-es futsalcsapata. Szombaton és vasárnap a Rákóczi Centerben rendezik az Elit Liga négyes döntőjét.

A Marosvásárhely nem védheti meg a címét, a Székelyudvarhely veretlenül jutott a négyes döntőbe

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely finálét rendeztek az U19-es futsal Elit Ligában. Idén a címvédő lemaradt a négyes döntőről, az udvarhelyiek meneteltek a pontvadászatban.

Mánya Szabolcs: tényleg elhittük, hogy ez egy különleges szezon lehet

Története legjobb eredményét érte el a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga 2025–2026-os idényében. Mánya Szabolcs szerint senki sem számított döntőre, a csapat azonban minden várakozást felülmúlt, és rengeteget fejlődött a szezon során.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!