Az első házigazda, a Csíkszeredai Imperial Wet a nagy favorit. Az Erőss Zsolt Arénában a bajnokság mellett a Román Kupát is befejezik.
„Mindenki azon volt, hogy valahogy kezdődjön el az új pontvadászat. A legfontosabb, hogy tudjunk játszani. Az egy másik kérdés, hogy furcsállom, hogy
– mondta el megkeresésünkre a román válogatott volt szövetségi kapitánya, jelenleg az FK Székelyudvarhely edzője, Jakab Zoltán.
A szakember hozzátette, szokatlan bajnokságra számít, újdonság lesz, hogy nem hétről hétre kell készülni a meccsekre, hanem azok egymás után következnek, valamint még a teremlabdarúgás új szabályzatával – a nagypályáshoz hasonló újításokat hoztak – is ismerkedniük kell.
Az udvarhelyi keret 14 fős, roppant fiatal, ám így is a rájátszás felsőházát, azaz az első négy hely elérését célozzák meg.
„A hírekből azt szűrtem le, hogy minden csapat gyengült az elmúlt szezonhoz képest, így valószínűleg minőségi visszaesés lesz. Ami viszont jó, hogy sok ifi, fiatal teremlabdarúgó kap majd játéklehetőséget, ami a válogatott szempontjából jó lehet” – tette hozzá Jakab.
Az edző kiemelte, hogy sorsolásuk nem túl szerencsés, valamint hogy számukra az egyik legfontosabb párharc a kupameccs lesz, az elődöntő egyik ágán FK–Călărași, a másikon Csíkszereda–Déva párharcot rendeznek. A Román Kupa Final 4 kiírása előtt szakadt meg épp a sorozat a koronavírusjárvány miatt.
Cosmin Gherman, az Imperial Wet vezetőedzője: „Hét hónapja szakadt félbe a bajnokság, négy hónapja készülünk, várjuk az újrakezdést. Nem volt egyetlen felkészülési mérkőzésünk sem, de a többi csapatnál is hasonló a helyzet, ezért nehéz megjósolni, ki milyen formában van.
Csütörtök délelőtt elvégeztük a koronavírusteszteket, és a torna végéig, hat napon át edzőtáborban leszünk, betartjuk a járványügyi előírásokat. A keret teljes, Lașcunak voltak térdproblémái, ő nem tudott százszázalékos edzést végezni az utóbbi napokban.”
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!