Generációváltáson esett át a romániai ifiválogatott. A marosvásárhelyi Kacsó Endre szövetségi kapitány által felkészített együttes tavaly ott volt a nyolccsapatos Európa-bajnokságon. Az óriási bravúrnak számított, a mostani kijutás még nagyobb csodával érne fel.
Az Eb-selejtező 2-es csoportjában sorrendben a házigazda Szerbia, Ukrajna és Montenegró lesznek a több Marosvásárhelyi VSK és FK Székelyudvarhely-játékost a keretében tudó romániai csapatnak.
Csak a csoportgyőztes jut ki az idei, horvátországi kontinenstornára.
Kacsó Endre szövetségi kapitány a Székely Sportnak nyilatkozva elmondta, sokat számít az első mérkőzés Szerbia ellen. „Mivel hazai pályán játszanak, ők az esélyesebbek, de sok minden történhet a meccsen és mi mindent bele fogunk adni. Ukrajna tavaly a harmadik helyen végzett az Eb-n, Montenegró pedig először jutott a selejtező ezen szakaszába” – közölte az ellenfelekről a marosvásárhelyi szakvezető.
Kacsó Endre rámutatott, mindegyik vetélytársukkal fel akarják venni a küzdelmet, a céljuk pedig nem lehet más, mint kijutni az Európa-bajnokságra, ezért utaztak ki Szerbiába.
Az U19-es romániai válogatott szerdán délután mutatkozik be a selejtezőtornán, a házigazda szerbek elleni mérkőzése 17 órától kezdődik. Ezt követően csütörtökön 20 órától következik az Ukrajna elleni összecsapás, végül pedig szombaton 17 órától Montenegróval találkoznak.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!