Az első félidő elejét a házigazdák irányították, az FK játékosai leginkább a védekezéssel voltak elfoglalva, Grigorașnak többször is dolga akadt. A legnagyobb helyzet így is a vendégeké volt, ziccerben Bíró lőtt mellé.
A 10. percben viszont nem figyelt a védelem, és az egyik călărași-i játékos sarkas csellel csapta be az FK kapusát.
Ezt követően több lehetőség is adódott Bíró előtt, majd Mánya löketét védték, az egyenlítést végül a 16. percben Szőcs megpattanó lövése jelentette, egyúttal beállította a félidei eredményt.
A második játékrészben sem változott a játék képe, a csapatok kevés helyzetet dolgoztak ki, Grigorașnak akadt több dolga. A 25. percben Szécsi előtt adódott nagyon jó lehetőség a vezetés megszerzésére, de rossz megoldást választott.
Jött is a válasz a következő percben, labdát szerzett a házigazda, és könyörtelenül kihasználta a lehetőséget.
Ezután teljesen szétesett az FK játéka, egymás után jöttek a hazai gólok, a 31. percben Călărași már 4–1-re vezetett.
Ekkor vészkapusos taktikára váltott az FK, Szécsi kapufát lőtt, aztán egy újabb eladott labda az ötödik, majd hatodik hazai gólt jelentette. Hiába próbálkoztak a fiúk, a szépítés csak a hajrában jött össze, Kanyó kisbüntetőjét kivédte a kapus, a kipattanót viszont sikerült a hálóba továbbítania.
Rögtön jött a hazai válasz, a végeredmény 7–2 lett.
A vereséggel az FK lecsúszott a csoport harmadik helyére. Amúgy az alapszakasz végén az udvarhelyiek 9–4-re kaptak ki Călărași-on.
Ha kedden este a Galaci United ellen győz a csapat, döntőt játszik, ha pontot szerez, akkor a bronzért száll harcba, vereség esetén pedig véget ér számára a szezon.
Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 2-es csoport, 5. forduló:
Dunărea Călărași–Futsal Klub Székelyudvarhely 7–2 (1–1),
a vendégek gólszerzői: Szőcs (15.), Kanyó (39.).
FK: Grigoraș – Szőcs, Mánya, Szécsi, Bíró. Játszott még: Tătar – Hadnagy, Máté, Csala, Kedei.
A csoport állása: 1. Galac 7 pont, 2. Călărași 6, 3. FK 5.
1-es csoport:
Jászvásári Poli CSM–Temesvári Informatica 1–7 (1–6)
A csoport állása: 1. Temesvár 10 pont, 2. Déva 8, 3. Jászvásár 0.
Az utolsó meccs: Temesvár–Déva (kedd, 18 óra).
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!