„A szeptember 30-án 25-ik életévét betöltő brazil játékos hazájában, a Sao Caetano csapatában kezdte meg profi pályafutását, majd a Suzano Futsalho, illetve a Cachoeira Futsalhoz igazolt, után pedig Thaiföldön játszott. Utána a cseh pontvadászatban rúgta a labdát, a 2015/16, illetve a 2016/17-es idényben a Futsal Club Benagoban szerepelt, a legutóbbi szezont pedig a Sparta Praha csapatában töltötte. A prágai alakulattal döntőt játszhatott” – olvasható a csíki klub közösségi oldalán.
Az Imperial Wet színeiben tavasszal pályára lépett idegenlégiósok közül Alvaro, Cezar Ribeiro, Mario Duque Velasco, Nuninho Vially és Paulo Pinto is maradt.
Új játékos a portugál és román állampolgársággal is rendelkező Paulo Ferreira, a brazil-olasz kettős állampolgárságú Rodrigo Taverna és a spanyol Carlos Anós Rodríguez.
Az Imperialhoz nyáron érkező játékosok közül az egyik legértékesebb teremfocis Szőcs László, aki Székelyudvarhelyről igazolt át Csíkszeredába.
A csíki futsalegyüttes július végén kezdi el a felkészülést, a csapat augusztus 10–12. között részt vesz a dévai Vár-kupával díjazott felkészülési tornán.
Hunyad megyében a házigazda Autobergamo és a csíkiak mellett az izraeli bajnok Maccabi Nahalat Yitzhak Tel-Aviv és a magyar bajnoki ezüstérmes Berettyóújfalvi MVFC lép majd pályára. Az Imperial Wet edzője a portugál Kito Ferreira lesz.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!