Hirdetés

Bevehetetlen erőd a galaci sportcsarnok?

Az FK legutóbbi galaci látogatásán, február elején 7–2-re kapott ki a bajnokságban. Archív
Fotó: Erdély Bálint Előd

Nagyon nehéz feladat vár a Futsal Klub Székelyudvarhelyre, kedden 17 órakor a címvédő Galaci Uniteddal csap össze a teremlabdarúgó Román Kupa negyeddöntőjében. Az udvarhelyiek hat és fél évvel ezelőtt nyertek utoljára a Duna-parti városban.

2023. február 21., 12:54

Klasszikus csatára készülnek a felek, hiszen a Román Kupa előző két kiírásában is összefutottak. Tavaly az elődöntőben csapott össze a két együttes Galacon, a United 5–1-re nyert, majd a fináléban 5–4-re legyőzte a Dévai Autobergamót.

A 2020–21-es kiírás negyeddöntőjében az udvarhelyi fiúk hazai pályán 4–2-re nyertek és meg sem álltak a fináléig, amelyet az azóta megszűnt Csíkszeredai Imperial Wet nyert meg 6–3-ra Székelyudvarhelyen.

Az FK megnyerte a 2019–2020-as Román Kupát.

Galac hazai pályán szinte tökéletes mutatóval rendelkezik, legutóbb közel két éve veszített el mérkőzést a bajnokságban – a 2020–21-es döntőben az Imperial Wettel szemben maradt alul, egymás után kétszer is, így a csíkiak lettek bajnokok.

Hirdetés

Az azóta lejátszott húsz bajnokijából mindössze egy találkozón hullatott pontokat, épp az FK Székelyudvarhellyel szemben, amikor tavaly decemberben a futsalban nagyon ritka végeredménnyel, 0–0-val ért véget a találkozó.

Ebben a szezonban ez lesz a negyedik találkozója a két együttesnek, Udvarhelyen 3–3 lett a végeredmény, míg az FK legutóbbi galaci látogatásán, február elején 7–2-re kapott ki a bajnokságban.

Az FK öt és fél éve tudott nyerni utoljára Galacon, azóta nyolc vereség és három döntetlen a mérlege a United vendégeként.

A kedden 17 órakor kezdődő találkozó játékvezetői a jászvásári Vlad Ciobanu és a pitești-i Liviu Chiță lesznek. Munkájukat a berceni-i Laurențiu Deaconu fogja tartalékként segíteni. Megfigyelő a bukaresti Marian Ivănescu. Amennyiben 40 percet követően döntetlen az állás, kétszer öt perces hosszabbítás következik, és ha ezidő alatt sem dől el a találkozó, nagybüntetőket rúgnak.

Az FK keretéből sérülés miatt Küsmödi Tamás nem bevethető.

A mérkőzést sem a televízióban, sem az interneten nem közvetítik.

A négyes döntőbe korábban a másodosztályú Gyergyóremetei Kereszthegy, illetve a két élvonalbeli dévai csapat, a West és az Autobergamo jutott be.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

`
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

Egyetlen székelyföldi résztvevő lesz a futsal 2. Ligában

Bővül a romániai futsal másodosztály mezőnye: míg az előző idényben nyolc, a 2026–2027-es szezonban már tíz együttes szerepel a 2. Ligában. A székelyföldi klubok közül ezúttal a Gyergyóremetei Kereszthegy lesz érdekelt a pontvadászatban.

Megkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely, erős kerettel hangolnak a futsalbajnokságra

Megtartotta első edzését a 2026–2027-es idényre készülő VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. A nyári átigazolási időszakban jelentősen megerősített kerettel vágtak neki a munkának, az új szezonban már a bajnoki címért is harcban szeretnének lenni.

A Marosvásárhelyi VSK is profitálhat a futsalbajnokságban kialakult helyzetből

Jelentősen átalakulhat a román teremlabdarúgó 1. Liga erősorrendje a 2026–2027-es idényben. A Dévai Autobergamo visszalépése és a Galaci United meggyengülése új helyzetet teremtett, amelyből a Marosvásárhelyi VSK is profitálhat.

Nem indul a bajnokságban a Dévai Autobergamo

A romániai teremlabdarúgás egyik meghatározó csapata, a sokszoros bajnok Dévai Autobergamo hivatalosan is bejelentette, hogy nem nevez a 2026–2027-es élvonalbeli idényre.

Megtartotta alapembereit a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata

A következő idényben is együtt marad a marosvásárhelyi futsalcsapat magja. A klub több alapemberrel hosszabbított, a folytonosságra helyezi a hangsúlyt.

A szakadék szélén a romániai futsalbajnok

Komoly pénzügyi válságban van a romániai teremlabdarúgó-bajnokság címvédője. A Galaci United több mint 600 ezer eurós adósságot halmozott fel, bankszámláit zárolták, több meghatározó játékosa távozott. A klub akár a bajnokságtól is visszaléphet.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Mánya Szabolcs: igyekszünk egyben tartani a Sepsi-SIC keretét

Három távozója már biztosan van a Sepsi-SIC futsalcsapatának, ugyanakkor Mánya Szabolcs edző-játékos szerint a keret magja együtt marad. A zöld-fehérek augusztus elején kezdik meg a felkészülést, és több edzőmérkőzés is szerepel a programban.

Szétszedte a címvédő keretét a marosvásárhelyi futsalcsapat, átrendeződnek az erőviszonyok

Egyszerre három játékos aláírását szerezte meg a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata a címvédő Galaci Unitedtől. Alaposan átalakulhatnak az erőviszonyok a soron következő 1. Liga idényre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!