Május 20-án, szerdán 18 órától játsszák a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának utolsó mérkőzését. Ezen a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Dévai Autobergamót látja vendégül.
A rangsor szempontjából semmiféle tétje nincs ennek a találkozónak, a háromszékiek már egy héttel ezelőtt bebiztosították helyüket a bajnoki döntőben, míg a Hunyad megyeiek a bronzérmet kapják meg.
A szakszövetség be is ütemezte a finálé időpontjait: a Galaci United és a Sepsi-SIC közötti csata már a hétvégén elkezdődik. A Duna-parti városban játsszák az első két meccset, aztán a folytatás a Sepsi Arénában lesz.
A párharc az egyik fél három győzelméig tart.
Május 23-án, szombaton és május 24-én, vasárnap egyaránt 13 órától:
Galaci United–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC.
Június 1-jén, hétfőn és (ha szükséges) június 2-án, kedden egyelőre nincs pontos kezdési időpont:
Sepsi-SIC–Galac.
Június 8-án, hétfőn (ha szükséges), nincs pontos kezdési időpont:
Galac–Sepsi-SIC.
Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.
Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása, a hétfő esti utolsó fordulóban eldőlt, hogy másodikként az Unirea Slobozia búcsúzik az élvonaltól.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!