HIRDETÉS

Bajban a címvédő Informatica, akár meg is szűnhet a csapat

Az Imperial Wet otthonában kellene pályára lépjen a címvédő a tavaszi szezon első meccsén. Nem biztos, hogy megmarad a temesvári csapat. Archív
Fotó: Gecse Noémi

2019. január 04., 11:12

Több meghatározó játékos is elhagyta a bajnoki címvédő Temesvári Informatica teremlabdarúgó-csapatát az elmúlt időszakban. A klubnak komoly anyagi gondjai vannak, miután a tulajdonos, Gabriel Lungu megvonta a támogatást.

2019. január 04., 11:12

Minden december elején kezdődött, amikor az együttes vezetőedzőjét, egyben a román válogatott szövetségi kapitányát, Robert Luput a szövetség arra kényszerítette, hogy válasszon a két tisztség között.

Ennek következtében a fiatal szakvezető kénytelen volt lemondani az Informatica irányításáról, mivel inkább a válogatottnál zajló munkájával szeretne foglalkozni, ahol eddig szintén sikeresen tevékenykedett és a jövőben is komoly céljai vannak.

HIRDETÉS

Az Informaticával tavaly bajnokságot nyert Robert Lupu után két másik alapember, Mimi Stoica és a kapus Vlad Iancu is elhagyta a Béga-parti együttest.

A román válogatott csapatkapitánya, Stoica az előző két szezonban ezüstérmes Galaci Unitedet választotta, Iancu pedig visszatért a Dévai Autobergamóhoz.

Új klubjaikkal szintén a bajnoki címért lesznek versenyben. Ráadásul könnyen meglehet, hogy mellettük mások is – főleg az idegenlégiósok – távoznak Temesvárról a téli szünetben.

A bajnokság alapszakaszának tizenkét fordulója után a Temesvári Informatica csak a negyedik helyen áll a ranglistán, a Csíkszeredai Imperial Wet és a Galaci United mögött, hátránya pedig öt pont az éllovas Dévai Autobergamóval szemben. Az 1. Liga január 19-én folytatódik, akkor a temesváriak az élmezőny rangadóján Csíkszeredában játszanak, de addig akár fel is bomolhat a temesvári együttes.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Csíkszeredai Imperial Wet 18 14 1 3 116–47 43
2. Dévai Autobergamo 18 13 3 2 126–39 42
3. Galaci United* 17 14 1 2 91–35 40
4. Dunărea Călărași 17 10 3 4 85–44 33
5. Temesvári Informatica 18 9 4 5 84–47 31
6. FK Székelyudvarhely 18 8 3 7 105–73 27
7. Jászvásári Futsal Poli 18 5 1 12 50–76 16
8. Gloria Buzău 18 4 1 13 46–99 13
9. Kolozsvári Clujana 18 1 2 15 44–157 5
10. Bukovina Vicov 18 1 1 16 54–184 4
*Galaci United büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

`
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Ezekért a pillanatokért megéri csinálni – veretlenül vezeti a bajnokságot a Sepsi-SIC

Hiába a teljesen átalakult keret, pazar formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírását a Sepsi-SIC, amely öt játéknap alatt egyszer sem talált legyőzőre. A csapat edző-játékosa, Mánya Szabolcs őszintén beszélt az érzéseiről és a siker kulcsáról.

Mindkét szövetség súlyos pénzbüntetést kapott a magyar–román futsalderbi után

Botrányba fulladt a Románia–Magyarország párharc a teremlabdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. Az incidensek után megszületett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ítélete: mindkét nemzeti szövetséget komoly pénzbírsággal sújtotta.

Kiélezett csatában döntetlen a székelyföldi futsalderbin

Igazi csemegét láthattak hétfőn este a Szabó Kati Sportcsarnokban: az eddig veretlen Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t fogadta a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómeccsén. A találkozó nagy iramot és rengeteg izgalmat hozott.

Bravúr a javából, megverte a bajnokot a VSK Udvarhely

Hatalmas meglepetésre a Székelyudvarhelyi VSK hazai pályán legyőzte a bajnoki címvédő Galaci Unitedet a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 5. fordulójában.

Zárkóztak a vendégek, de megőrizte előnyét a Kereszthegy

Újabb győzelmet aratott a Kereszthegy SK a másodosztályú futsalbajnokságban: a gyergyóremetei csapat 6–5-re verte a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét.

Pontot mentett a marosvásárhelyi futsalcsapat

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK győzelmi sorozata a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Dévai Autobergamóval szemben hátrányban játszott és csak döntetlent ért el.

Nagyon megy a Sepsi-SIC-nek, a Dévai Westet is kétvállra fektette

Jó formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei idényét a Sepsi-SIC, amely hétfő este sem okozott csalódást rajongóinak. A háromszékiek a Dévai West otthonában gólzáporos mérkőzésen, magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

Úgy játszott a Kereszthegy SK, ahogy az elvárható a címvédőtől

A Gyergyóremetei Kereszthegy SK idegenben játszotta első mérkőzését a teremlabdarúgó 2. Liga új kiírásában. A bajnokok kiváló formát mutattak, sima győzelmet arattak a Kolozsvári Clujana otthonában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!