Hirdetés

Az utolsó percben úszott el minden az FK számára

Az utolsó percig szoros csatát vívott a két együttes
Fotó: Beliczay László

2019. október 10., 21:29

A végletekig szoros csatát vívott egymással a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Temesvári Informatica, a teremlabdarúgó 1. Liga 2. fordulójából elhalasztott, csütörtök este pótolt mérkőzésen a tapasztaltabb vendég együttes az utolsó percben döntötte el a találkozót.

2019. október 10., 21:29

Kevés néző, nagyjából kétszáz fő volt kíváncsi a városi sportcsarnokban rendezett mérkőzésre. A hétfőn, a Csíkszeredai Imperial Wet elleni mérkőzésen pályára lépett kezdőhöz képest két helyen változtatott Mánya Szabolcs, az FK edző-játékosa, ezúttal csak Tifán Norbert viselte az U23-as játékost megkülönböztető fehér karszalagot (a címvédő ellen három ifjúsági futsalos volt kezdő).

Az első félidőben nagyon kiegyenlített volt a harc a játéktéren, a kapuk nagyon ritkán forogtak veszélyben,

hazai részről Gálfi, majd Biró veszélyeztetett, de a labda nem ment át a jó formában védő Voinon.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Túloldalt Györfinek is ritkán akadt dolga, de egyik temesvári lövés sem okozott gondot neki. Mindkét védelem stabil lábakon át, habár többet birtokolta a labdát az Informatica, az első húsz percben igazán nagy ziccer nem alakult ki egyik oldalon sem.

Amennyire lapos volt az első, annyira mozgalmas volt a második félidő.

Hazai részről előbb Biró, majd Mánya helyzete maradt ki, míg a temesváriak egy ordító ziccert hagytak ki Györfivel szemben. Egyre több lett a szabálytalanság, a Daniel Decă és Marian Carp játékvezetői páros ítéletei miatt a szurkolók is kezdték elveszíteni a türelmüket. Az idő teltével egyre nőtt a nyomás a csapatokon, amit a tapasztaltabb vendégek bírtak jobban.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A 39. perc végén Tifánt szerelték ziccerben, az innen indított ellentámadás végén Stojan megszerezte a vezetést az Informaticának.

1:16 perc maradt hátra, az FK vészkapusos taktikára váltott, Szécsi vette magára a megkülönböztető mezt. Pár másodperc után azonban az egyik játékvezető megállította az FK támadását, mert szerinte Szécsi fekete meze nagyon hasonlított a temesváriak felszerelésére (ezt amúgy a meccs előtt kellett volna leellenőriznie).

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Az azonban nem volt gond, hogy a két játékvezető és az Informatica is nagyon hasonló, kékes szerelésben volt a pályán.

Visszatérve a meccsre, adogatta körbe a labdát a házigazda, a ziccer Gálfira lett kijátszva, ám a jobb oldalról laposan leadott lövését bravúrral védte a kapus, majd kirúgásból betalált az FK üresen hagyott kapujába, végérvényesen eldöntve a pontok sorsát.

Hirdetés

Mánya Szabolcs, az FK edző-játékosa: „Sajnos a tapasztalatlanság továbbra is rányomja bélyegét a játékunkra. És egy olyan fiatal csapatnak, mint a miénk, nincs presztízse a játékvezetők szemében.

A nézők is türelmetlenek, de idő kell ahhoz, hogy jó csapatot építsünk.

Temesvárnak van két tapasztalt szerb, illetve spanyol játékosa, sajnos nem tudtunk egy jó eredmény elérni ellenük, pedig közel voltunk ehhez. Most jön a Galaci United elleni meccs, pénteken délben már indulunk. Célunk a tisztes helytállás.”

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Hat nap alatt tehát a harmadik mérkőzésére készül a Futsal Klub, szombaton 18.45-kor az ezüstérmes Galaci United vendége lesz. A Csíkszeredai Imperial Wet–Dévai Autobergamo mérkőzést a csíkiak BL-szereplése miatt elhalasztották.

Az 5. fordulót követően közel egy hónapig szünetel a bajnokság, mivel világbajnoki selejtezők következnek.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2. forduló (pótolt mérkőzés):
Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári Informatica 0–2 (0–0),
gólszerzők Stojan (39.), Voin (40.).
FK Székelyudvarhely: Györfi – Szécsi, Bíró, Tifán, Mánya. Játszott még: Balázs, Balázsi, Kerestély, Gálfi, Kedei, Bálint.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 5. forduló
2019. 10. 12., 18:00 Dunărea Călărași Kolozsvári Clujana 12–4
2019. 10. 12., 18:00 Csíkszeredai Imperial Wet Dévai Autobergamo 5–3
2019. 10. 12., 18:45 Galaci United Futsal Klub Székelyudvarhely 11–1

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Csíkszeredai Imperial Wet 12 11 0 1 86–19 33
2. Galaci United 12 10 1 1 78–22 31
3. Dunărea Călărași 12 7 1 4 52–38 22
4. Temesvári Informatica 12 6 0 6 45–45 18
5. Dévai Autobergamo 12 3 2 7 47–58 11
6. Futsal Klub Székelyudvarhely 12 3 0 9 53–70 9
7. Kolozsvári Clujana 12 0 0 12 20–129 0

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hasznos tapasztalatokkal hangolt a szezonra a Sepsi-SIC

Két felkészülési mérkőzést játszott hazai pályán a Sepsi-SIC futsalcsapata a moldáv bajnok FC Clic Media Chișinău ellen. A háromszékiek mindkét találkozót elveszítették, de így is fontos tapasztalatot gyűjtöttek az új idény rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!