Hirdetés

Az idény, amikor érem nélkül maradt az FK Székelyudvarhely

Végig szaladtak egy elrontott eredmény kijavításáért, végül a negyedik helyen zárt az FK Székelyudvarhely
Fotó: László Ildikó

Egy korai pofont végig vitt az egész évadon a teremlabdarúgó-együttes. Öt év után nem állhatott fel a dobogóra. Hol rontotta el a csapat, a vezetőség? Idényértékelő.

2024. május 08., 14:08

Kedden délután játszotta a teremlabdarúgó 1. Liga 2023–2024-es idényének utolsó hivatalos találkozóját a Futsal Klub Székelyudvarhely. A felsőházi rájátszás felénél már tudni lehetett, hogy ebben az évben érem nélkül marad a Jakab Zoltán által irányított együttes.

Hirdetés

Ilyenhez hasonló legutóbb öt szezonnal ezelőtt volt, a 2018–2019-es kiadásban a székelyföldiek az ötödik helyen zártak, akkor az azóta megszűnt Csíkszeredai Imperial Wet hódította el a bajnoki címet a Galaci Uniteddel zajló finéléban. A kisdöntőben pedig Dunărea Călărași–Dévai Autobergamo mérkőzést rendeztek, előbbiek győzelmével.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A bronzérmek és a tavalyi ezüstérem után az FK úgy indította ezt az évadot, hogy a célkitűzése ismét a döntőbe való bejutás volt. Ehhez első látásra a kerete is megvolt, szinte két egyenlő erősségű sort tudott kialakítani a tréner.

Az elején beleszaladtak a pofonba

A futsal élvonal alapszakaszának második fordulójában a székelyudvarhelyiek a félidőben 4–1-re vezettek a Dévai West otthonában, a második felvonásban viszont a házigazdák megfordították az állást, 5–4-re nyertek a lefújáskor.

Hadnagy István •  Fotó: László Ildikó Galéria

Hadnagy István
Fotó: László Ildikó

„A keret az adott volt, hogy meglegyen a kitűzött cél. Sok minden történt ebben az évben, nehéz jó magyarázatot kapni, hogy hol ment el ez az egész. A Dévai West elleni fiaskóval indult az egész. Az ilyen csapat ellen nem bukik senki, szinte kiestek a bajnokságból, mi meg kikaptunk tőlük. Aztán nézzük meg, a direkt ellenfelekkel szemben, a Dévai CSM ellen szereztünk négy pontot, az jó volt. Viszont a Galac és a Temesvár megvert oda-vissza, ráadásul utóbbiak a kupában is kiütöttek. Ez sem jött épp jól.

Összességében így nem sok esélyünk volt így még a harmadik helyre sem”

– nyilatkozta a Székely Sportnak a csapathoz az idény előtt visszatérő játékos, Hadnagy István.

A dévai kisiklást valóban cipelték az alapszakasz legvégéig, miután pedig nem tudták az itt elhullajtott pontokat visszaszerezni, illetve a legvégén még a Marosvásárhelyi VSK-tól is kikaptak, így a rájátszás felsőházába bár bejutottak, óriási volt a lemaradásuk a Galac–Temesvár–Déva hármassal szemben.

Másfajta play-off volt az idei

Ettől a szezontól módosult a versenykiírás, a rájátszásban nem kieséses rendszerrel jutottak el a döntőig, hanem az első négy helyezett tovább vitte a pontokat, itt pedig még játszottak egy oda-visszavágót.

A felsőházban nem sok babér termett az FK Székelyudvarhely számára, öt vereség mellett a zárófordulóban győzte le a Temesvári CFR-t. Egy olyan meccsen, amelyik már semmiről sem döntött.

Kapcsolódó

„Már úgy indultunk, hogy nagy a hátrány, így csináltunk magunknak egy új bajnokságot, hogy esetlegesen legyen aminek örülnünk. De itt is öt vereség, a hatodik meccsen egy ificsapat ellen egy győzelem. Elveszítettük a motivációt, valósággal benne ragadtunk abba az idény eleji kisiklásba” – értékelt Hadnagy.

Kanyó Szilárd •  Fotó: László Ildikó Galéria

Kanyó Szilárd
Fotó: László Ildikó

Csapattársa, Kanyó Szilárd sem ilyen szezont képzelt el. „A fejekben ment el az egész szezon. Ott a második fordulóban úgy kicsúsztunk, hogy aztán egész évben futottunk az elveszített pontok után. Az a három egység nagyon kellett volna. Nem tudtunk rendet rakni mentálisan, pedig erősebb volt a keret, mint tavaly, de az eredmény nem az lett, mint egy évvel ezelőtt” – mondta el a válogatott teremlabdarúgó.

Az 1. Ligában ebben az évben nem rendeznek kisdöntőt, a bronzérmeket a rájátszás végén a harmadik helyezett, a Dévai CSM kapja meg.

A döntőt május 12-én, vasárnap indítja a címvédő Galaci United és a Temesvári CFR. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, a pályaelőny a Duna-parti együttesnél van.

Több pont, sérülések, új csapatépítés

Sokkal nehezebb nyilatkozni egy ilyen évadot követően, amikor a csapat igazán fogható eredmény, azaz érem nélkül maradt. A Futsal Klub Székelyudvarhely elnöke, egyben edzője, Jakab Zoltán értékelt a Székely Sportnak

– Megszoktuk, hogy így vagy úgy, de az együttes csak éremmel zárja a szezont. Idén elmaradt a díjátadó.

– A csalódásom az, hogy nem gyűjtöttünk annyi pontot, mint amennyit illett volna. Ez igaz az alapszakaszra és a rájátszásra egyaránt. Jobb helyezést nem tudtunk így elérni.

Jakab Zoltán •  Fotó: László Ildikó Galéria

Jakab Zoltán
Fotó: László Ildikó

A kiscsapatok, a Dévai West és a Marosvásárhely ellen kikaptunk, így a rájátszást úgy kezdtük, hogy nem nagyon volt esélyünk odaérni a dobogóra. Az más kérdés, hogy nem volt rajtunk nyomás a play-offban, így több meccset kellett volna nyernünk.

Az utolsó kilenc találkozónk közül hetet elveszítettünk. Ennek tudatában az jól néz ki, hogy negyedikek lettünk, de a teljesítményünkkel nem lehetünk elégedettek. Ezzel a kerettel előrébb kellett volna végeznünk, több volt benne.

Nem a helyezésben, hanem egyszerűen több pontot kellett volna gyűjtenünk.

– Több apróságon is elcsúszott az idény.

– Szerintem nem volt meg a megfelelő motiváció. Ez az egyik fontos dolog. Aztán a sérülések sem kerültek el. Ezek mind magyarázkodások. Az is közrejátszhatott, hogy sok játékosunk nagy sok, közel tíz éve a klubnál van, lehet nincs meg a megfelelő frissítés. Tavaly a bajnoki döntővel egy pár teremlabdarúgó túlértékelte a saját és a csapat teljesítményét is. Helyenként a küzdeni akarás, a fegyelem, az egymásért való tisztelet az öltözőben hiányzott.

Ezek a sok kicsi dolgok összeadódva hozták ezt, hogy érem nélkül maradtunk.

Megvoltak a helyezetek, hogy kozmetikázzuk a szezonunkat. Sokszor annyira is akartuk, hogy túl nagy áldozatot vállaltunk be.

Még a Román Kupában is olyan sorsolást kaptunk, hogy a Temesvárral kellett megküzdenünk, ott is kikaptunk, így az sem jött össze, hogy a kupaszereplés valamelyest gyógyír legyen a sebeinkre. Nem jutottunk a négyes döntőbe. Több volt ebben a csapatban, az biztos.

Kapcsolódó

– A rájátszás felénél, amikor szinte eldőlt, hogy nem lesz érem, akkor a klubvezetés belevágott abba, hogy a jövő csapatát építi. Már mentek el játékosok, miként néz majd ki ez az új együttes?

– Nyolc játékosnak lejár a szerződése, közülük szóban van, akivel már megállapodtunk. Van, aki jelezte, hogy más helyen folytatná. Egy hónapon belül az is ki kell derüljön, hogy a sérült játékosaink hol állnak a felépülésben, hogy rájuk mikortól számíthatunk.

Próbálunk elsősorban a hazai piacon szétnézni, hogy kik jöhetnének szóba az átigazolások tekintetében. Be kell látnunk, hogy külföldiek nélkül nehéz jobb eredményt elérni.

Az is szóba került, hogy frissítést, újítást vigyünk be, lehet, új edzőt is megérdemelne ez a klub.

Mindennek június közepéig el kell dőlnie, hogy majd július elejétől, közepétől nekivágjunk az új idénynek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!