A kiírás toronymagas esélyese a Futsal Klub Székelyudvarhely, a Hargita megyeiek az idény összes, mind a tizennyolc mérkőzését megnyerték, és emellett elhódították a Román Kupát is.
A székelyföldiek az elődöntőben, szombaton 13 órától a CFR Turnu Severinnel mérkőznek meg.
Ha kihozzuk magunkból a legjobb teljesítményt, akkor valóban nem lehet probléma, hogy aranyéremmel térjünk haza. Ez a célkitűzésünk” – nyilatkozta az FK edzője, Jakab Zoltán.
Az elődöntő másik ágán Temesvári CFR–FC Piatra Neamț (szombaton 15.30-tól) párharcot rendeznek. A kisdöntőt és a döntőt egy napra rá, vasárnap játsszák 12 óra 30 perctől, illetve 15 órától.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!