Az FK Székelyudvarhely remekül zárta az előző idényt: előbb kisebb meglepetésre megnyerte a 2019-es kiírásból elhalasztott Román Kupát, a bajnokságban megküzdött a rájátszás felsőházába kerülésért, hogy aztán bronzérmet szerezzen, míg a Román Kupa 2020-as évadjában ismét a döntőben szerepelt, ahol alulmaradt a mostanra megszűnt Csíkszeredai Imperial Wettel szemben.
Az előző évad áprilisi lezárultát követően a csapat már július közepétől elkezdte a munkát, a felkészülés érdemi része azonban augusztusban lesz. Jakab Zoltán, az FK elnöke, edzője megkeresésünkre elmondta, nagyon nehéz nyári időszakon vannak túl, hiszen első körben olyan csapatot képzeltek el, amelybe visszahívják az évek során eligazolt teremlabdarúgókat. Ez nem igazán jött össze, a magyarországi klubok több játékost is „elhappoltak”.
A Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis évente 30 millió forintot ad az NB1-ben szereplő együtteseknek, ha csupán két idegenlégióst szerepeltetnek. A székely futsalosok magyar–román állampolgárok, így ők nem számítanak annak.
„Hadnagy Istvánnal, Tifán Tamással, Szőcs Lászlóval szóban meg voltunk egyezve, ám amikor alá kellett volna írniuk a szerződést, eltűntek. Pár napra rá pedig értesítettek, hogy ők mennek máshova. Lassan egy egész székelyföldi gárdára való teremlabdarúgó lesz kint, többségük nem lehet magyar válogatott, ami ugye ennek az új döntésnek a lényege lenne. Így más játékosok után kellett néznünk” – mondta el megkeresésünkre Jakab Zoltán.
Az udvarhelyi klub 14 fős bővített kerettel számol a 2021–2022-es szezonra. A tavalyi együttes nagy része megmaradt, egyelőre a kapus, Sebestyén Norbert nem áll az edző rendelkezésére. A megszűnt Imperial Wettől a hálóőr Farkas Attila és a volt FK-játékos, Miklós Tamás érkezett, míg a Kézdivásárhelyi SE-től Kanyó Szilárd. Két fiatal futsalos van próbajátékon, akik eddig jobbára nagypályán szerepeltek a Székelyudvarhelyi FC-nél, illetve a Székelyföldi Akadémiánál: Jakab Tamás és Denis Partene.
Ettől a hónaptól napi egy edzéssel hangolnak a bajnoki rajtra – amelyről eddig csupán híresztelésekből lehet egyet s mást hallani. Ezek alapján az 1. Liga idén nyolccsapatos lesz, a felbomlott csíkszeredai klub helyett visszatér a kiesett Kolozsvár.
A pontvadászat mezőnye, illetve a versenykiírás a napokban tisztázódik. Az erőviszonyokat tekintve négy klub harcol majd a dobogós helyezésekért: a Galaci United, a Dévai Autobergamo, a Temesvári CFR és az FK Székelyudvarhely.
A tervek szerint augusztus közepén az udvarhelyiek egy hazai felkészülési tornát rendeznének, a bajnokság előreláthatólag szeptemberben kezdődik.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A március 15-i magyar állami kitüntetések idei díjazottjai között több erdélyi alkotó és szakember neve is szerepel.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!