Vasárnap délután a Rákóczi Centerben a házigazda VSK Székelyudvarhely és a Dévai West játszott az U19-es futsal Elit Liga bajnoki döntőjét. Előbbiek úgy léptek be a fináléba, hogy a szezon során egyszer sem kaptak ki, csupán egy döntetlent jegyeztek. A kupagyőzelem után szerették volna behúzni a bajnokságot is.
Két nagy helyzet is kimaradt az elején a szinte telt ház előtt szereplő házigazdák előtt, túloldalt a 3. percben az első támadását rögtön gólra váltotta az ellenfél.

A játék képe nem változott, rohamozott a Tankó Levente által felkészített gárda, a dévai kapus bravúrt bravúrra halmozott, a 7. percben aztán ő is tehetetlen volt, Kis higgadtan átejtette a feje felett.
Csupán pár másodpercig volt egyenlő az állás, újból a West volt eredményes. A vendégeknek nagyon gyorsan, már a 11. percben kigyűlt a csapathibája. Kis duplázott, de a pihenő előtti másodpercekben a dévaiak bekotortak egy újabb találatot, így ők vezettek 3–2-re.

Udvarhelyi góllal indult a második félidő, két ziccert kihagytak, így nem tudták átvenni az előnyt az eredményjelzőn. A West pedig ismét jegyzett egy roppant szerencsés találatot a 27. percben (3–4).
A 32. percben emberelőnybe kerültek a hazaiak, ezt gyorsan ki is használták. Egymás után dolgozta ki a jobbnál jobb lehetőségeket a VSK, de a rendes játékidő nem hozott döntést (4–4).

A hosszabbításban a székelyföldiek összehozták, hogy az összecsapáson először vezessenek, Boér egyéni akciója után épp átcsúszott a labda a gólvonalon. Még az első öt perc lejárta előtt Vass lövése a hálóban kötött ki.
Innen már nem volt visszaút a Déva számára, két elveszített döntőt követően újból Székelyudvarhelyre került az aranyérem az U19-es teremlabdarúgóknál.

VSK Székelyudvarhely–Dévai West 4–7 (2–3, 4–4).
Gólszerzők: Kis Csaba (7., 15.), Boér Ákos (23., 32., 43.), Vass Lóránt (45.), Fazakas Zalán (48.), illetve Idreno Dimarco (3., 8.), Varó Richárd (20.), Elekes Lion (28.).
VSK: Lőrincz Zsolt – Kis Csaba, Vass Lóránt, Jánosi János, Boér Ákos. Cserék: Szécsi Adorján – Szász Jenő, Sebestyén Örs, Bálint Adorján, Fazakas Zalán, Szécsi Róbert, Gábos Attila, Szőcs Előd, Simó Tamás. Vezetőedző: Tankó Levente.
A kisdöntőben: FC Piatra Neamț–Kolozsvári Clujana 6–1.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!