Hirdetés

A szövetség nem fogadta el a dokumentumot, Korond megkapta a gyergyói meccs pontjait

Fotó: László Ildikó

2023. november 16., 16:20

Meghozta a döntését a Román Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága, az áramszünet miatt félbeszakadt Inter Gyergyó–Korondi Junior futsalmérkőzés pontjait 0–5-ös megállapított eredménnyel a vendégcsapat kapta meg.

2023. november 16., 16:20

A futsal 2. ligában október 27-re kitűzött Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Korondi Junior 2017 mérkőzésből 18 percet tudtak lejátszani a felek, amikor áramkiesés következett. Pár perc múlva felgyúltak a fények, és befejezték az első félidőt. Ekkor 6–1 volt az állás az Inter Gyergyó javára.

A második felvonásból azonban csak két percet tudtak focizni, amikor újra sötét lett a gyergyószárhegyi csarnokban, ezzel a találkozó félbeszakadt.

Hirdetés

A szabály értelmében, ha a házigazda nem tudja biztosítani a mérkőzés megrendezéséhez a feltételeket, akkor a vendégcsapat kapja meg a pontokat.

Kapcsolódó

Az Inter Gyergyó azonban a meccs újrajátszását szerette volna elérni, arra hivatkozva, hogy az áramkiesés nem a házigazda hibájából keletkezett, és nem is a szárhegyi csarnokban történt meghibásodás. Aznap este ugyanis egész Gyergyószéken gondok voltak az áramellátással.

Amint azonban Balogh András, az Inter elnöke megkeresésünkre válaszolva elmondta, a labdarúgó szövetség nem fogadta el az áramszolgáltató által kiállított dokumentumot, amelyben leírták, hogy valóban az egész környéken akadozott az áramellátás. Így a meccs a hivatalos statisztikába 0–5-ös korondi győzelemként került be.

„Ez a három pont fájó lehet még nekünk, hiszen a célunk az, hogy megszerezzük a második helyet. Reálisan nézve a Gyergyóremetei Kereszthegyet már nem tudjuk megelőzni, de a második helyre minden esélyünk meg is lenne, de ehhez így hoznunk kell az összes pontot a Korond, Kolozsvár és Buzău ellen, és nyernünk kell Piatra Neamț-on is, ami nem lesz könnyű” – nyilatkozta Balogh András.

Teremlabdarúgó 2. Liga, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!