Hirdetés

A serleggel az asztalon vívnak meg

A bajnokságban a dévaiak nyertek, most visszavághat az udvarhelyi csapat
Fotó: Veres Nándor

2020. október 14., 11:27

Elfogadja, hogy a szerencse is kellett, hogy csapata ott legyen a döntőben. A végsőkig küzdenek, hiszen nem miden nap kapnak ilyen esélyt a sorstól: az FK Székelyudvarhely és a Dévai Autobergamo játszik a futsal Román Kupáért.

2020. október 14., 11:27

Csíkszeredában az Erőss Zsolt Arénában szerdán 15 óra 30 perctől rendezik a teremlabdarúgó Román Kupa döntőjét. Ez még a 2020-as kiírás, vagyis épp a márciusi Final 4 előtt szakították félbe a futsalidényt.

Hirdetés

Lehet, hogy akkor másképp alakult volna a döntő párosítása, a Dunărea Călărași kerete azóta igencsak meggyengült, így az FK Székelyudvarhely a keddi elődöntőben elég simán, 10–5-re kiütötte a címvédőt, így a klub fennállása első fináléját játszhatja.

Kapcsolódó

A másik ágon a házigazda, a Csíkszeredai Imperial Wet és a Dévai Autobergamo csapott össze – a szakma szerint ez volt az előrehozott döntő. A székelyföldieknek állt a zászló, hiszen ellenlábasuk csupán nyolc játékost tudott nevezni – négyen otthon maradtak, mivel a pozitív koronavírustesztet produkáltak.

A végig kiélezett meccsen az Autobergamo éppen az ex Imperial Wet-játékos, Szőcs László – aki székelyudvarhelyi születésű – vezérletével 4–3-ra nyert.

Kapcsolódó

Amíg az udvarhelyiek az első döntőjükre hangolnak, addig a dévaiak a negyedik trófeájuk megszerzésére készülnek: az Autobergamo 2006-ban, 2015-ben és 2016-ban emelhette magasba a serleget, ezen kívül 2017-ben és 2018-ban is döntőt játszott.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Jakab Zoltán, az FK edzője nem titkolta, a csíkszeredaiakat várta a fináléba, mint elmondta, fiatal csapata számára ez óriási fegyvertény: „A keretünk 14 játékosából 10-en az U23-as kategóriába tartoznak. Mindenkit megleptünk, hogy ezzel a csapattal milyen jól teljesítettünk a bajnokságban, ahol az első két mérkőzésen kicsin múlott, hogy a Galac és a Déva ellen nem lett döntetlen. Ez annak köszönhető, hogy ahogy lehetett elvégeztük az edzéseket.

Hogy mit várok a döntőtől? Mindent beleadunk, nekünk nincs veszítenivalónk. A végletekig harcolunk”.

Három nappal korábban a két együttes a futsal 1. Liga második játéknapján tehát már megmérkőzött, akkor az Fk ötgólos hátrányból visszajött a meccsbe, hogy aztán a legvégén az Autobergamo 7–6-ra nyerjen.

A teremlabdarúgó Román Kupa döntőjét szerdán 15 óra 30 perctől rendezik, a zárt kapus párharcot a Pro X tévétársaság élőben közvetíti.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!