A második elődöntő nem hozott szép játékot, a mérkőzésen szinte végig a csíkiak támadtak, a vendégek pedig beálltak védekezésre és ellentámadásokkal próbálkoztak.
Az 5. percben egy szerencsés góllal szerzett vezetést a Déva, amelynek színeiben nagyon eredményesen játszott a székelyudvarhelyi, de a csíkiaknál is megfordult Szőcs László. A Szőcs által elvégzett szögletrúgás az egyik csíki védőről pattant be a kapuba (0–1). Annak ellenére, hogy sokkal többet lőttek kapura ellenfeleiknél, az egyenlítés csal az első félidő utolsó másodperceiben sikerült a házigazdáknak, amikor egy magasan kapu elé ívelt labdát az egyik csíki játékos megcsúsztatta, a dévai kapus pedig csak a gólvonalon túl tudta megfogni (1–1).
Szünet után újra a Déva volt eredményes, egy szöglet-kombináció végén közelről újra átvették a vezetést (1–2). A folytatásban rohamozott az Imperial, de az egyenlítés csak a 32. percben sikerült, amikor közelről Matei a kapuba bombázta a labdát (2–2). A játékrész közepén két percig emberhátrányban játszott a Hunyad megyei alakulat, mert a csapatkapitány Cristian Obadă megkapta a második sárga lapját és kiállították.
A 38. percben Szőcs végezhetett el egy bal oldali berúgást, a kapu felé lőtt labda pedig a nagy kavarodásban a csíki kapuban kötött ki (2–3). A következő támadásnál egy sakk-matt kombináció végén Küsmödi 3–3-ra kiegyenlített, de 29 másodperccel a vége előtt szabadrúgáshoz jutott a Déva, ezt pedig mintegy 10 méterről, jobbról, ismét Szőcs a felső sarokba helyezte (3–4).
Az első keddi elődöntőben az udvarhelyi gárda simán, 10–5-re verte a Dunărea Călărași csapatát.
A Dévai Autobergamo–FK Székelyudvarhely kupadöntőt szerdán 15.30-ra tervezték. A mérkőzést a Pro X tévéadón és a szakszövetség futsal Youtube csatornáján lehet követni.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!