Vasárnap délután két székelyföldi együttes is mérkőzést játszott a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának hetedik fordulójában. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hazai környezetben a Dévai Westet látta vendégül, a Futsal Klub Székelyudvarhely pedig idegenben, a Luceafărul Buzău otthonában lépett pályára.
A háromszéki meccs fontos párharc volt, a tabella szempontjából két szomszédos együttes nézett farkasszemet, amelyek a rájátszás felsőházát jelentő negyedik helyért vannak küzdelemben.
Végig szoros volt a meccs, a vendégek az első percekben megszerezték a vezetést, a Mánya Szabolcs által irányított hazaiak pedig szaladtak az egyenlítés után – ez a 28. percben jött össze. A folytatásban sokkal élénkebb volt a zöld-fehér együttes, de maradt az 1–1, így az odavágók végén a dévaiak vannak a play-offot érő pozícióban, őket követi a Sepsi-SIC, csupán egy pont a lemaradásuk.
A listavezető, eddig százszázalékos mutatókkal rendelkező FK Székelyudvarhely magabiztos játékot mutatott be a Luceafărul Buzău ellen. Megragadta a kezdeményezést a Florin Ignat által felkészített gárda, a szünetig ötször zörgette meg a hálót.
A második felvonásban is az FK akarata érvényesült, végül összejött a két számjegyű különbség, ezzel pedig az alapszakasz felénél maximális pontszámmal vezetik a bajnokságot.
A harmadik székelyföldi csapat, a Marosvásárhelyi VSK összecsapását elnapolták, miután ellenfele, a Galaci United a Bajnokok Ligájában érdekelt, egy spanyolországi tornára utazott.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 7. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC–Dévai West 1–1 (0–1).
A hazaiak gólszerzője Czintos József.
Luceafărul Buzău–FK Székelyudvarhely 1–11 (0–5).
A vendégek gólszerzői: Hadnagy István 3, Kedei Barna és Bálint Andor 2-2, Sergiu Gavrilă, Miklós Tamás, Péter Miklós és Tankó Levente 1-1.
| 2024. 10. 20. 16:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 1-11 |
| 2024. 10. 20. 16:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Dévai West Dévai West | 1-1 |
| 2024. 10. 21. 16:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | Temesvári CFR Temesvári CFR | 5-0 |
| 2024. 11. 14. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Galaci United Galac | 5-6 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 7 | 7 | 0 | 0 | 79-14 | 21 |
2 | Galaci United Galac | 7 | 6 | 0 | 1 | 49-19 | 18 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 7 | 4 | 1 | 2 | 35-27 | 13 |
4 | Dévai West Dévai West | 7 | 2 | 2 | 3 | 41-32 | 8 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 7 | 1 | 4 | 2 | 20-26 | 7 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 7 | 2 | 0 | 5 | 27-55 | 6 |
7 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 7 | 1 | 2 | 4 | 23-34 | 5 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 7 | 0 | 1 | 6 | 18-85 | 1 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!