Egy héttel ezelőtt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC elérte, hogy fennállása első döntőjére készülhet. Ahogy azt is tudjuk, hogy megpróbálja megállítani az utóbbi idények aranyérmesét, a Galaci Unitedet.
A sportág romániai, több mint húszéves fennállása óta a sepsiszentgyörgyi közönség már láthatott finálét, ugyanis a háromszékiek Spicom névvel 2010 és 2014 között egészen jól szerepeltek, a futsal 1. Liga egyik meghatározó együttese voltak.
Ekkor több alkalommal végeztek az alapszakasz első négy helyezettje között, vágtak neki a rájátszás felsőházának. Kétszer pedig bajnoki döntőig meneteltek.
2012-ben és 2013-ban mindkétszer a Marosvásárhely volt itt az ellenfelük.
Az utóbbi finálék voltak szorosabbak, de mindkétszer elégséges volt a két meccs a City`us-nak, hogy lezárják a párharcot.
A Sepsiszentgyörgyi Spicom tehát kétszeres ezüstérmes. A Sepsi-SIC előtt most megvan az a lehetőség, hogy ezt felülmúlja.
A futsal 1. Liga idei kiírásában a rájátszás május 20-án a Sepsi-SIC–Dévai Autobergamo összecsapással zárul. Ezt követően ütemezik be a döntő párharcait. Akárcsak tavaly, idén is az egyik fél harmadik diadaláig tart a felvonás.
Sport Klub Székelyudvarhely (2003)
Bukaresti Bodu (2004)
Sport Klub Székelyudvarhely (2005)
Dévai CIP (2006)
Dévai CIP (2007)
Sport Klub Székelyudvarhely (2008)
Dévai CIP (2009)
Marosvásárhelyi City'us (2010)
Marosvásárhelyi City'us (2011)
Marosvásárhelyi City'us (2012)
Marosvásárhelyi City'us (2013)
Dévai Autobergamo (2014)
Marosvásárhelyi City'us (2015)
Marosvásárhelyi City'us (2016)
Dévai Autobergamo (2017)
Temesvári Informatica (2018)
Csíkszeredai Imperial Wet (2019)
A bajnokságot törölték a koronavírus-járvány miatt (2020)
Csíkszeredai Imperial Wet (2021)
Dévai Autobergamo (2022)
Galaci United (2023)
Galaci United (2024)
Galaci United (2025)
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!