Hirdetés

A rájátszás előtt még egy kört letud a futsalmezőny

Úgy fest, hogy az országot a BL-ben képviselő Galaci Uniteddal vív majd nagy harcot a második helyért az FK Székelyudvarhely
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. december 30., 13:34

Közzétették a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszához tartozó mérkőzéssorozat menetrendjét. A 2021–22-es idénynek más a lebonyolítása, mint az eddigieknek, a rájátszás előtt van még egy minibajnokság. A Futsal Klub sorsolása nem épp szerencsés.

2021. december 30., 13:34

A futsalélvonal hétcsapatos mezőnye már letudott egy oda-visszavágót, ez a szakasz december közepén zárult. Az így kialakult rangsor alapján a szakszövetség elkészítette a következő kör programját, a rájátszás előtt ugyanis még egyszer találkoznak egymással a csapatok.

Hirdetés

Az alapszakasz fő kérdése, hogy ki végez az első két helyen, ugyanis ezen együttesek védettséget élveznek majd a play-off első körében, vagyis nem kell pályára lépniük. Ebben a szakaszban a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel küzd meg, hogy csatlakozhasson az első kettőhöz, azaz hogy az elődöntőbe juthasson.

A jelenlegi állás alapján az 1. Liga egyetlen székelyföldi gárdája, az FK Székelyudvarhely a harmadik helyről várja a folytatást, csupán egy pont a hátránya az előtte álló Galaci Uniteddal szemben. A kék-sárgák célja, hogy helyet cseréljenek a Duna-partiakkal – az első pozícióban található Dévai Autobergamo előnye szinte behozhatatlan.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Nem csak előre kell néznie az FK Székelyudvarhelynek, hiszen a negyedik helyen található Temesvári CFR is „megviccelheti”, nem beszélve arról, hogy a bánsági klub hazai környezetben legyőzte a székelyföldieket, ráadásul csupán három pont a különbség közöttük.

A kialakított menetrend alapján az FK-nak nem lesz könnyű dolga, két roppant nehéz találkozóját ugyanis három nap leforgása alatt tudja le. A két hónapig tartó minibajnokság január közepén kezdődik és március közepén zárul. Az udvarhelyiek február elején előbb a listavezetőt látják vendégül, majd három nap múlva Galacra utaznak. A temesváriakkal az utolsó előtti játéknapon találkoznak.

Az udvarhelyiek programja a ráadásban:

1. forduló, január 16., FK–Luceafărul Buzău.
2. forduló, január 30., Kolozsvári Clujana–FK.
3. forduló, február 6., FK–Dévai Autobergamo.
4. forduló, február 9., Galaci United–FK.
5. forduló, február 20., szabadnapos.
6. forduló, március 6., FK–Temesvári CFR.
7. forduló, március 13., Sportul Ciorăști–FK.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Dévai Autobergamo Déva
12
10
1
1
85-32
31
2
Galaci United Galac
12
8
1
3
66-27
25
3
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
12
8
0
4
57-40
24
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
12
7
0
5
54-33
21
5
Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști
12
4
0
8
41-57
12
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
12
3
0
9
48-63
9
7
Kolozsvári Clujana Clujana
12
1
0
11
24-123
3

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!