HIRDETÉS

A négyből három csapat székelyföldi lesz az ifi futsalbajnokság döntő tornáján

Az FK Székelyudvarhely utánpótláscsapata rendre ott van a végelszámolásnál. Korábbi felvétel
Fotó: Csató Andrea

A rájátszás még nem zárult, de egy fordulóval az oda-visszavágókat követően kialakult a teremlabdarúgó U19-es bajnokság négyes döntőjének a mezőnye. Csupa székelyföldi együttesekkel.

A csoportkört követően a legjobb nyolc csapat az Elit Ligában folytatta a küzdelmeket a futsal ifjúsági bajnokságban. Itt két csoportba osztották őket, a rájátszásban pedig eddig öt fordulót tudtak le. Ezzel pedig már kialakult, hogy kik lesznek ott a végelszámolásnál. Mindkét csoportban ugyanis az első két helyezett akkora az előnye tett szert, hogy nem tudják őket behozni a többiek.

HIRDETÉS

Az 1-esben az FC Piatra Neamț megnyerte az eddigi négy mérkőzését, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC pedig őt követi. A 2-esben kilóg a sorból az FK Székelyudvarhely – ötből öt győzelmet összegzett –, de a Marosvásárhelyi VSK-nak sem kell szégyenkeznie, megelőzte a Dévát és a Simándot, készülhetnek a négyes döntőre.

Három székelyföldi klub lesz tehát az U19-es futsalbajnokság Final 4-ban: a Sepsi-SIC, az FK Udvarhely és a Marosvásárhelyi VSK.

Fontos, hogy ki melyik helyen zár, ugyanis a döntő tornán az elsők a másodikokkal néznek farkasszemet az elődöntőben.

Az Elite Liga utolsó játéknapját május végén rendezik, azt követően pedig már a négyes döntőre hangolnak az együttesek. Meglehet, hogy akárcsak a Román Kupa döntőjét, a bajnokság utolsó mérkőzését, a finálét is a Marosvásárhely és a Székelyudvarhely játssza majd. Az idény első trófeája előbbiekhez került.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Ilyés Róbert: ha ez így megy tovább, lehet, hogy nem tudom folytatni ilyen mentalitással

Kihasználta az FK Csíkszereda hibáit a Bukaresti Metaloglobus, és a szünetre kétgólos előnybe került. Bár a hazaiak a második félidőre feljavultak, a vendégeknek mindenre sikerült válaszolniuk. A mérkőzés után a vezetőedzőt és a játékosokat kérdeztük.

Székelyföldi diadal a bukaresti nemzetközi jégkorongtornán

A Csíkszeredai Fortunato együttese nyerte meg a 2025-ös Vörös Kakas Kupát (Cupa Cocoșu Roșu), amelyet május 1–4. között rendeztek meg az otopeni-i Allianz-Țiriac Arénában.

Székelyhon

Meghalt egy húszéves fiatal, egy kiskorú pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal felcsavarodtak egy fára

Életét vesztette egy fiatal, húszéves sofőr, egy kiskorú utas pedig súlyosan megsérült, miután autójukkal gyakorlatilag felcsavarodtak egy fára hétfőn este Bákó és Vaslui megye határánál.

`
Krónika

Véget ért a szavazás, a magyar megyékben alacsony volt a szavazási kedv

Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.

Krónika

Nem sikerült mozgósítania a magyarokat az RMDSZ-nek, zúgolódnak a koalíciós partnerek

A tavaly novemberi, érvénytelenített voksoláshoz hasonló arányban járultak az urnákhoz a romániai választópolgárok vasárnap a megismételt államfőválasztás első fordulójában.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

A hajráig bírta a hősies VSK, a pontok viszont az FK-nál maradtak

Nagyon megnehezítette a tartalékos Marosvásárhelyi VSK az FK Székelyudvarhely dolgát a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában, a Román Kupa döntőjének „visszavágóját” hétfőn kora este hatalmas erőket mozgósítva húzta be a házigazda.

A becsületgól sem jött össze a tartalékos vásárhelyi futsalcsapatnak

Több alapemberét nélkülözve játszotta le a bajnoki címvédő Galaci United elleni idegenbeli meccsét a Marosvásárhelyi VSK, amely 6–0-ra kapott ki a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 6. fordulójában.

Hozta a kötelezőt az FK, nem volt esélye a Sepsinek

Nem borult a papírforma a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában, kedden este a friss kupagyőztes Futsal Klub Székelyudvarhely könyörtelenül kihasználta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC játékosainak hibáit és könnyed győzelmet aratott.

Túlélő szezon helyett címvédés: ismét bajnok lett a Kereszthegy

Még hátravan egy mérkőzés a futsal 2. Liga rájátszásában, de az már biztos, hogy a Gyergyóremetei Kereszthegy megvédte bajnoki címét. Arról még nem született döntés, hogy a következő idényt az élvonalban kezdik-e meg, vagy maradnak a másodosztályban.

Az udvarhelyieknek nagy löketet adott a kupagyőzelem, a vásárhelyiek elfáradtak a döntőre

Az FK Székelyudvarhely diadalával zárult a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntője, a csütörtöki fináléban 6–2-re győzte le a házigazda Marosvásárhelyi VSK-t. Az összecsapás után a főszereplők egyetértettek abban, hogy kijött a tapasztalatbeli különbség.

Székelyudvarhely hazavitte Marosvásárhelyről a kupát (videóval)

Kapaszkodott, végig szaladt az eredmény után a házigazda Marosvásárhelyi VSK az FK Székelyudvarhely ellen a teremlabdarúgó Román Kupa döntőjében. A díjátadó után a főszereplőket kérdeztük, videón mutatjuk.

Az FK Székelyudvarhely vitrinjébe került a futsal Román Kupa

Csak az FK Székelyudvarhely vezetett a teremlabdarúgó Román Kupa döntőjében. A Marosvásárhelyi VSK-nak túl nagy falat volt a másik székelyföldi gárda legyőzése. Fennállásuk második trófeáját szerezték meg.

Székely futsaldöntő a Román Kupában – élő közvetítés Marosvásárhelyről

Győztest avatnak a teremlabdarúgó Román Kupában, csütörtökön 17 óra 30 perctől a négyes döntő házigazdája, a Marosvásárhelyi VSK és a vendég FK Székelyudvarhely küzd a trófeáért. Kövesse az eseményeket élő szöveges közvetítésünkben.

Kiszenvedte a döntőbe jutást a Marosvásárhelyi VSK a futsalkupában

Sokáig érett a meglepetés a teremlabdarúgó Román Kupa második elődöntőjében, a házigazda Marosvásárhelyi VSK a végjátékban győzte le a Luceafărul Buzăut. Összejött a székelyföldi döntő, csütörtökön az FK Székelyudvarhellyel küzd meg a trófeáért.

Az elődöntővel bemelegített a kupadöntőre az FK Székelyudvarhely

Finoman szólva sem volt egy súlycsoportban a két együttes a Marosvásárhelyen zajló teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjének első összecsapásán. Gólzáporos meccsen nyert az udvarhelyi csapat, várja ellenfelét.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!