Hirdetés

A meccslabda kimaradt, de így is saját kezében az FK Székelyudvarhely sorsa

Öldöklő küzdelem folyt a pályán. Korábbi felvétel
Fotó: Erdély Bálint Előd

Rendre egyenlőre hozta az állást az FK Székelyudvarhely a Dévai Autobergamo ellen. A végjátékban nagy lehetőséget szalasztottak el, hogy begyűjtsék a pontokat, de a második hely meglehet.

2023. március 14., 20:08

Kedden délután a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizennyolcadik játéknapján a tavalyi kiírás két dobogósa nézett farkasszemet: a bronzérmes FK Székelyudvarhely az ezüstérmest, a Dévai Autobergamót látta vendégül. A két klub nyílt harcban van a második hely megkaparintásáért – amelyik egyenes utat jelent a rájátszás elődöntőjéért.

Hirdetés

A vendégek kispadján Cacau, a brazil tréner ült – aki a hírek szerint az idény végéig irányítja az együttest –, a kezdő ötösükben pedig három honfitársának szavazott bizalmat. Túloldalt a Gălățeanu – Miklós, Balázsi, Iszlai, Bálint összetételben kezdett az FK, a második sor a Tankó, Sasse, Kedei, Kerestély volt (pályára lépett még: Csomor).

Már az eleje, a mérkőzés 2. perce igazán mozgalmasra sikerült, előbb az Autobergamo szerezte meg a vezetést, Cr. Matei távoli lövésére nem ért oda a hazaiak hálóőre. Pár pillanatra rá Moura kézzel ütötte ki a gólvonalról Balázsi átemelését. Villant a piros lap, a nagybüntetőt Bálint bebombázta (1–1).

A folytatásban már nem potyogtak a találatok, többnyire a dévaiak irányították a mérkőzést, hogy aztán a játékrész derekán fél perc alatt a Matei testvérek kétszer beköszönjenek. Előbb Matei távoli, tizenhárom méterről leadott lökete a felső léc alá vágódott, aztán egy szöglet után Florin a félkörről két védő mellett küldte a bal alsóba (1–3).

Hirdetés

Fennebb húzódott a Jakab Zoltán által irányított gárda, két nagy helyzet össze is hoztak, ezek kimaradtak. Egy óriási védelmi hibából aztán mégiscsak betaláltak, egy eladott átadást követően Bálint került ziccerbe, nem hibázta el (2–3).

A pihenő előtt kiegyenlített a házigazda, egy szabadrúgást szépen gurítottak ki Iszlainak, aki kilencről, az oldalvonalhoz közelről lőtt laposan a rosszul kimozduló kapus mellett a jobb, hosszú alsóba.

Döntetlen, 3–3 állt az eredményjelzőn a szünetben – nem a kapusok felvonása volt az első.

A ritmusra nem lehetett panasz, a második félidőben még rátettek egy lapáttal az együttesek. Újból a dévaiak kerültek előnybe, sokáig nem örülhettek, Balázsi hozta egálra az állást (4–4).

Itt is, ott is nagy helyzetek maradtak kihasználatlanul, jó futsalmeccset láthatott a szép számú, mintegy nyolcszáz fős közönség.

Valamivel több mint két perccel a vége előtt Florin Matei húzta le a kapu felé megiramodó Balázsit, a szabálytalanságáért megkapta második sárga lapos figyelmeztetését, kiállították. Az FK pedig két percig emberelőnyben játszhatott.

Miklós lövése a felső kapufáról kifelé pattant, két próbálkozásba is az utolsó pillanatban értek bele a védők. Aztán következett Iszlai kettős kapufája. Megúszta az Autobergamo.

A legvégén kapusát mezőnyjátékosra cserélte a vendégcsapat – számukra fontosabb volt a győzelem. 4–4 lett a végeredmény, ez a mostani állás szerint a székelyudvarhelyieknek kedvezőbb, hiszen ők egy találkozóval kevesebbet játszottak, mint a Hunyad megyeiek.

A kettőjük harcába még beleszólhat a Temesvári CFR, a bánságiak mindkettőjükkel megmérkőznek a hátralévő fordulókban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 18. forduló:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 4–4 (3–3).
Gólszerzők: Bálint Andor (2., 15.), Iszlai Richárd (19.), Balázsi Attila (26.), illetve Cristian Matei (2., 9.), Florin Matei (10.), Anjos da Silva (25.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz, 18. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
15
11
3
1
94-34
36
2
Dévai Autobergamo Déva
16
10
2
4
84-45
32
3
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
15
9
4
2
99-44
31
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
16
10
1
5
73-35
31
5
Dévai West Dévai West
14
6
0
8
59-70
18
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
15
2
0
13
46-82
6
7
Kolozsvári Clujana Clujana
15
0
0
15
26-171
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Gólszegény meccsen, látványos találattal győzött a Sepsi-SIC

Sokáig döntetlenre állt a Sepsi-SIC és a Vajdahunyadi Corvinul összecsapása, Kanyó azonban két perccel a vége előtt távolról kilőtte a felső sarkot, és 2–1-es győzelemhez segítette a háromszékieket.

Kitömte ellenfele kapuját a VSK Székelyudvarhely

Az első sor ötöt rúgott a futsal élvonal újoncának, nagy volt a tudásbeli különbség a két együttes között. Nem volt kérdés, hogy a VSK Székelyudvarhely megtartja veretlenségét a 6. forduló találkozója után.

A székelyföldi hármas uralja az idei futsalbajnokságot

A VSK Székelyudvarhely, a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC letudta az első kört egymás ellen a teremlabdarúgó 1. Ligában. Az erőviszonyokat tekintve, ez a trió lehet ott a végelszámolásnál is.

Kitartott a Marosvásárhelyi VSK előnye, legyűrte otthon a Sepsi SIC-et

Kiélezett csatában a Marosvásárhelyi VSK az első félidőben megalapozta a győzelmét, és a szünet után megőrizte előnyét a Sepsziszentgyörgyi Sepsi SIC ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ötödik fordulójában.

Végig irányította a meccset, csak a végén tudta megtörni ellenfelét a VSK Székelyudvarhely

Szívósan védekezett, amikor lehetett, ment előre a Luceafărul Buzău a teremlabdarúgó élvonal 5. fordulójának meccsén. A VSK Székelyudvarhely kézben tartotta a párharcot, megmaradt veretlensége a bajnokságban.

Húszgólos meccsen nyert az FK Csíkszereda, idegenben rajtolt sikerrel a Sepsi-SIC

Győzelemmel mutatkozott be az U19-es futsalbajnokságban az FK Csíkszereda, amely gólgazdag találkozón múlta felül a Gyergyóremetei Kereszthegyet. A Sepsi-SIC szintén három ponttal kezdett, a címvédő VSK Székelyudvarhely pedig vezeti a csoportját.

A szünet után lépett el, otthon tartotta a pontokat a Kereszthegy

Négygólos előnyt épített ki a Gyergyóremetei Kereszthegy, végül 6–5-re győzte le a Fortius Buzăut a teremlabdarúgó 2. Liga második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!