A találkozó eleje még tartogatott némi meglepetést, hiszen a hazaiak Kedei gólját követően egy percen belül fordítottak, előnyük csak rövid ideig tartott. A Jakab Zoltán által irányított udvarhelyi együttes gyorsan rendezte sorait, fokozatosan átvette az irányítást, és már az első félidőben jelentős előnyt épített ki, a szünetben 9–2-re vezetett.
A folytatásban sem változott a játék képe: a vendégek támadásban rendkívül hatékonyak voltak, és végül gólzáporos, magabiztos sikert arattak, 11 góllal, 17–6-ra győztek.
A gólszerzésben Boga Bence jeleskedett leginkább, aki hatszor volt eredményes, Kerestély József négyszer talált be, míg Kedei Barna három gólt szerzett. Rajtuk kívül Miklós Tamás, Vass Lóránt, Popovics Erik és Bálint Patrik is feliratkozott a gólszerzők közé.
A VSK Székelyudvarhely ezzel a győzelemmel továbbra is harcban áll az alsóházi rájátszás megnyeréséért. A következő fordulóban, április 7-én, kedden hazai pályán játszik, a Luceafărul Buzău látogat Székelyudvarhelyre.
Futsal 1. Liga, alsóházi rájátszás, 4. forduló:
Mausoleul Mărășești–VSK Székelyudvarhely 6–17 (2–9).
Gólszerzők: Boga Bence 6, Kerestély József 4, Kedei Barna 3, Miklós Tamás, Vass Lóránt, Popovics Erik és Bálint Patrik.
| 2026. 03. 28. 12:00 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 6-17 |
| 2026. 03. 30. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Dévai West Dévai West | 1-3 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 4 | 2 | 1 | 1 | 44-11 | 18 |
2 | Dévai West Dévai West | 3 | 2 | 1 | 0 | 35-2 | 18 |
3 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 3 | 2 | 0 | 1 | 10-11 | 9 |
4 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 4 | 0 | 0 | 4 | 14-79 | 0 |
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!