Tizenkét mérkőzésen van túl a teremlabdarúgó 1. Liga mezőnye. Az FK Székelyudvarhely tíz győzelemmel és két vereséggel a második a rangsorban. Ebben a naptári évben kedden este, a Sepsi-SIC ellen játszották utolsó találkozójukat.
„Igazságosan be kell vallanunk, hogy lehetett volna jobb, de akár rosszabb is ez a tizenkét találkozó, amit eddig letudtunk.
– foglalta össze a Székely Sportnak az FK vezetőedzője, Florin Ignat.
„Abban reménykedünk, hogy a téli szünetet követően még jobb lesz a játékunk. Ha pedig érkezik egy-két új játékos, annak nagyon örülnénk” – tette hozzá.
Az alapszakasz elején hazai környezetben legyőzték a Galaci Unitedet, a címvédő a visszavágón nyert. Negatív eredményként a Marosvásárhelyi VSK-val szembeni kisiklással nem nagyon számoltak a szurkolók: „Nem az számít, hogy temérdek helyzetet dolgoztunk ki, hanem, hogy a pontok ott maradtak. Ezért mi vagyunk a legnagyobb hibásak. Igazából volt más bajnoki találkozónk, hogy pontokat hullajthattunk volna, de akkor összejött a fordítás.
Összességében azért a jó úton vagyunk” – összegzett az edző.
Az FK Székelyudvarhely kerete még nem megy vakációra, az elkövetkező időszakban a romániai válogatott Eb-selejtezőket játszik – valószínűleg több teremlabdarúgó kap ide meghívót. Addig is tartanak az edzések, majd január elején gyűl össze újból a csapat.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 12 | 11 | 0 | 1 | 84-25 | 33 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 12 | 10 | 0 | 2 | 110-35 | 30 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 12 | 7 | 1 | 4 | 84-43 | 22 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 12 | 3 | 5 | 4 | 46-44 | 14 |
5 | Dévai West Dévai West | 12 | 4 | 2 | 6 | 56-55 | 14 |
6 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 12 | 4 | 2 | 6 | 44-58 | 14 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 12 | 2 | 0 | 10 | 39-97 | 6 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 12 | 1 | 2 | 9 | 33-139 | 5 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!