Abszolút nyílt volt a párharc a szerda esti visszavágón, miután hat nappal korábban az első mérkőzésen a magyar együttes Debrecenben egy góllal, 3–2-re győzött. Ahogyan arra számítani lehetett, ezúttal is nagy volt az érdeklődés, telt ház, 3500 néző előtt rendezték az összecsapást a craiovai Sportcsarnokban.
A helyi labdarúgóklub szurkolótáborának kemény magja is képviseltette magát, a magyar himnuszt kifütyülték és magyarellenes rigmusokat (Ki a magyarokkal az országból) skandáltak.
A magyarok kezdték jobban a találkozót, szabadrúgásokkal veszélyeztettek, az egyiknél a felső léc megmentette a hazaiakat. A romániai csapat viszont az első helyzetét kihasználta, az 5. percben labdaszerzést követően Hadnagy készítette le, Nastai volt a befejező és megszerezte a vezetést (1–0), ezzel hamar kiegyenlítette az állást összesítésben.
Kevéssel ezután félbeszakították a mérkőzést, mivel néhány román szurkoló a csendőrség erőfeszítései ellenére befutott a pályára, a játékvezetők pedig az öltözőbe küldték a játékosokat. A balhét okozó ultrákat kivezették a csarnokból és bő félórás kényszerszünet után folytatódott a meccs.
Határozottabban jöttek vissza az öltözőből a magyar játékosok, újabb kapufát lőttek, majd kevéssel ezután a csapatkapitány Rábl János kiegyenlített (1–1). Ezután is a magyar együttes uralta a játékot, kisbüntetőhöz jutottak, de Toniță hárított, aki aztán Hadházi ziccerénél is nagyot védett.
Ezek a kimaradt lehetőségek viszont megbosszulták magukat, a szünethez közeledve a magyaroknak is kigyűlt a hat csapathibájuk, a tízméterest pedig Araujo értékesítette (2–1).
A legjobbkor jött ez a találat a Kacsó Endre által irányított romániai csapatnak, amely átvette az irányítást és több helyzete is volt, de a pihenőig nem változott az eredmény.
Fordulás után is kiélezett volt a küzdelem, a magyar játékosok kezdeményeztek többet, de csak kisebb lehetőségeik adódtak. Aztán nagy nyomás alá helyezték a hazai kaput, de jól zárt a román védelem és Toniță nagy védéseket mutatott be. Mégis az ellentámadásokkal próbálkozó romániai csapat volt közelebb a gólhoz, Dudău helyzete azonban kimaradt.
A végéig is a magyarok voltak aktívabbak és hajtottak az egyenlítő, egyben a továbbjutást jelentő találatért, de a túloldalon veszélyesek voltak a házigazdák is, Alaszticsnak nagyokat kellett védenie.
A romániai együttes mégsem tudta kihúzni, szűk két perccel a vége előtt egy távoli lövésnél Tonițăról kipattant a labda, amelyre Büki Baltazár lecsapott és a hálóba lőtte (2–2).
Egyből vészkapusos taktikára váltott a házigazda, de nem sikerült betalálnia, így maradt a döntetlen, amellyel Magyarország harcolta ki a továbbjutást.
A magyar válogatott 2005, 2010 és 2016 után negyedszer kvalifikálta magát az Európa-bajnokságra, amelynek 2026. január 21. és február 7. között Litvánia, Lettország és Szlovénia ad otthont, míg Románia újra lemaradt a kontinens legjobbjainak tornájáról.
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!