Még öt játéknap van hátra – tehát nagyon sok, 15 pontot szerezhet a hátralévő meccseken egy együttes – a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszából. Mégis a hétvégi, 14. forduló óriási fontossággal bírhat.
Ugyanis a tabella első öt helyezettje közül négyen éppen egymás ellen néznek farkasszemet: az FK Székelyudvarhely a címvédőhöz, a Galaci Unitedhez utazik, míg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Dévai VSK-hoz látogat.
Amennyiben a rangsorra pillantunk, láthatjuk, hogy a két székelyföldi csapat, valamint a Hunyad megyei gárda között csupán két pont a különbség.
A Jakab Zoltán által irányított FK-nak nehéz dolga lesz a Duna parti városban, a veretlen aranyérmes jó formában van, ráadásul ellene már nagyon rég nyert idegenben. Ez még a 2017–2018-as idényben jött össze, akkor 2017. november 30-án 3–2-re diadalmaskodtak. A tavalyi két döntős csatáját vasárnap 17 órától játsszák. A play-off tekintetében fontos, hogy az udvarhelyiek pontokat raboljanak el a galaciaktól.
Az újonc háromszékiek azért szállnak harcba a Dévai VSK ellen, hogy megtartsák a negyedik – még felsőházi rájátszást érő helyüket. Papíron a dévaiak a favoritok, akik az odavágón 2–0-ra nyertek a Sepsi Arénában. A mérkőzést szombaton 19 órától rendezik.
A futsal 1. Liga versenykiírása szerint az alapszakasz első négy helyezettje jut a felsőházi rájátszásba, úgy, hogy magukkal viszik a megszerzett pontokat. Itt játsszanak még egy oda-visszavágót, ezt követően az első kettő néz farkasszemet a döntőben.
| 2024. 01. 20. 12:00 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | Temesvári CFR Temesvári CFR | 1-13 |
| 2024. 01. 20. 19:00 | Dévai CSM Dévai CSM | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-2 |
| 2024. 01. 21. 17:00 | Galaci United Galac | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 5-2 |
| 2024. 01. 21. 17:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 6-5 |
| 2024. 01. 22. 17:00 | Dévai West Dévai West | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 1-5 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 13 | 12 | 1 | 0 | 107-22 | 37 |
2 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 13 | 11 | 0 | 2 | 77-22 | 33 |
3 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 13 | 9 | 1 | 3 | 88-40 | 28 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 13 | 9 | 1 | 3 | 78-43 | 28 |
5 | Dévai CSM Dévai CSM | 13 | 8 | 2 | 3 | 75-29 | 26 |
6 | Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti | 13 | 5 | 1 | 7 | 55-56 | 16 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 13 | 3 | 0 | 10 | 60-97 | 9 |
8 | Dévai West Dévai West | 13 | 3 | 0 | 10 | 45-109 | 9 |
9 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 13 | 1 | 0 | 12 | 30-70 | 3 |
10 | Simándi Sólymok Simándi Sólymok | 13 | 1 | 0 | 12 | 36-163 | 3 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!